Alice Csodaországban - 1.fejezet

Aki megmentett..

Nem érzek semmit. A testemet kínzó fájdalomtól.Nem látok semmit.A saját véremtől.Nem tudok moccani.Az agyam nem hallgat rám.
Nem tudom,mi történik.Mert már halott vagyok.

- Alice!Alice!Hess!Korcsok!Tünés!-egy hang. Hallottam.Tehát még élek.De akkor mi történik velem?

- Alice!Aliceee!Ébredj!!Tünés,korcsok menjetek a pokolba!-enyhébb lett a fájdalmam..

- Jól van,nyugodt lehetsz,elmentek! - újra ez a hang.Valyon ki lehet?Talán..Megpróbáljam kinyitni a szemem?Nem.Most még nem megy.

- Valahogy el kell vigyelek.. De nem változhatok át.. Vagy mégis? Megpróbálom. - töprengett magában a hang. Most már kezdtem érezni.. egy férfi hang. Kissé idegesíten aranyos féle. Mintha már hallottam volna valahol.
Nagy fény.. érzékeltem! És ekkor..ekkor egy lágy érintés,és felemeltek.Nem tudom ki volt,vagy hogy hova visz,de mivel élek-még-hálás vagyok neki.

*pár órával később*

Kinyitottam a szemem. Már képes voltam rá. Nem emlékszem semmire.. Vagy mégis. Próbáltam felülni, de rámjöttek  az emlékképek. Ezek olyan rossz ,,hatások" amik csak az én fejemet eszik. De végig kellett nézzem őket. Láttam magamat..a véremet. Fekete farkasokat. Soványak, éhezettek voltak. A körülöttem lévő környezet nem épp jó volt. Egy roncstelepet láttam.. És a végén voltunk, ahol egy drótkerítés mögött az erdő volt. Szóval ez történ .De én hogy kerültem oda? Azt már nem tudtam meg a képekből. Csak jöttek,de nem sorba.E gy fekete monoklis fehér nyuszit is láttam, esernyővel, amint a farkasok fejére üt. Szóval ő volt az. De nem lehet. Akkor ezek a hülye képek megbolondultak.. Talán fele se igaz. A nyulaknak nincs esernyőjük!

De hamar megváltozott a véleményem, amikor is egy nyúlfüles férfit láttam ,karjaiban a véres testemmel. Valamiért nem lepődtem meg a furcsa külsején, szinte normálisnak tűnt, a fehér füleit a barna haja szépen eltakarta. Tele voltam harapásokkal, és a hajam száradt vértől ragacsos volt..
Vége. A képek eltűntek.
Gyorsan újra próbálkoztam,és ezuttal sikerült felülnöm.Megtapogattam a testem..a hajam.Csodálkozva,hogy nem vagyok véres.

Csak ezután néztem szét. Szép hely, mondhatom .Én egy ágyban találtam magam .Selyemtakaróval, ami pink vagy milyen színű ,és bojtokkal,meg csipkékkel díszítve... Pfúj. Nem szeretem az ilyen. Túl rózsaszín. Magamra is vetettem egy pillantást.. a hálóingemre.. ami halvány orgona színű volt, fehér csipkékkel. Ez már jobban tetszett. De álljunk meg egy pillanatra.. akkor valaki átöltöztetett, és hol a csudában vagyok? Az előbbi nyugodt szemléletem helyett aggódva felálltam. Az éjjeli szekrényen egy tálca volt, rajta egy tál sütivel, egy csésze teával,ami még gőzölgött. Hangokat hallottam az ajtóból. Azt is észre vettem, hogy milyen nagy ,,lakosztályba" kerültem. Mindenhol és minden lila, pink, és halvány rózsaszín volt. Szerencsére ízlésesen megosztva a színeket, ezért nem keltett hányingert bennem..a bútorok teljes összhangban álltak. Az ablakból fény szűrődött ki. Reggel van.. Két nagy ablak volt. Mellettük egy nagy íróasztal.Visszasétáltam a tálcához, a teát gyorsan megittam, a süteményes tányér tartalmát is hamar eltüntettem.

Az ajtóhoz mentem.

- Felébredt már? - kérdezte a hang.A nyúlfüles férfi hangja.

- Nem tudjuk,uram.

- Már rég fekszik..

- Alig két órája hozta be.

- Akkor is megnézem!

- És ha alszik?Várjon,először bemegyek én! - valószínüleg egy házvezetőnő lehetett.

Ott álltam az ajtó mellett, hogy halljam amit mondanak. De kinyílt az ajtó, mert elkalandoztam, nem figyeltem és.. Rámnyitották az ajtót. Szerencsére csak kicsit megütöttem a fejem.

- Jó reggelt! - simogattam a fejem, ahol fájt.

- Á,jó reggelt kisasszony! - valóban egy házvezetőnő volt. - Bejöhet, uram!

- Jó reggelt Alice!  -köszönt udvariasan a Nyuszifül. Magamban így neveztem el.

- Öööö...

- Jobban vagy?

- Igen!

- Ebba, elmehet. - szólt a takarító nőre, aki engedelmeskedett neki.

- Ki vagy? - nyögtem végre ki a kérdést,amit már fel szerettem volna tenni. Mert kissé zavart, ahogy ott álltam elötte hálóruhában ..

- Peter Whatt, szolgálatára! - hajolt meg ünnepélyesen. Arca azonban unott maradt.

- És honnan tudod a nevem? - furcsáltam, hogy egyből tegezni kezdtem, de fiatal külseje miatt nem jött, hogy magázzam. A nyúl fülei továbbra is ott lógtak a fehér haja között, de láthatólag őt ez nem zavarta. Elegáns, hosszú zöld kabátot viselt, a kezében továbbra is ott volt az esernyője,a kockás esernyője. Bot-kiegészítőnek használhatja..
A kabátja alól fehér ing virított, és a zsebében egy aranyozott keretű óra.

Ránézett az órájára. Nem is értem, hogy tud kiigazodni azon! Olyan kicsi számok vannak rajta.. Én még mindig ott álltam az ajtó keretét simítva, hálóruhában.

- Idő van! Öltözz fel, a királynő már vár!

- De...

- Bocsáss meg, most nem beszélhetünk!

- Hol vagyok?! Ki az a királyné? Miért hivat? És MI van? - felemeltem a hangomat, de hiába.Ő, Peter..vagyis Nyuszifül sietve távozott. Szerintem meg se hallotta.

Miért beszélek úgy, mint egy középkori hölgy? - Gnnyááá!!! -sikítottam.
- Én Alice vagyok! Ezek szerint élek! Én Alice vagyok, egy huszadik századi lány!- emlékeztettem magam gyorsan

*Peter Whatt*

Furcsa lány, de ő Alice.
Megérkeztem a királyi trónteremben, ahol a királyné játszott. Gyerekes, mint mindig. Most épp a katonák életével szerencsejátékozott.

- Felség... - próbálkozott a Király. Hiába, szegény ember! Nem tanulta még meg, hogy hiába kérheti akár évezredekig is, a felesége túl makacs?

- Harminc-kettes! Lefejeznii! - nevetett gyermekies hangon. A szegény lapot el is vezették.

- Megérkezett Peter!

Abba hagyta a játékot. Felém nézett. Minden testőr felsóhajtott. Ma már várhatólag nem lesz több kivégzés. Visszatért a komoly, nemesi arcszíne.

- El kellett hozzam Alice-t! Bajban volt!

- Jó. Hivasd ide. - felelte nyugodt és kemény hangon a Királyné.

- De Velissza...

- Ne merészelj így szólítani! - fordult dühösen a király felé.

A király inkább csendben maradna.. Huh. Nagy levegőt,  jöhet a neheze!

Te vagy a királyi tanácsos, rád bízom. Miután játszott velem, a tiéd!

Erőltetett mosollyal meghajoltam, és motyogtam valami igenis felség-félét.