* Alice *
- Most már érted? Nekünk itt semmi sem dobog, mint a ti világotokban. Az idő múlását, az életünk múlását órák mérik.
Ezért van az Óraszerelőknek ennyi dolga. Ők nem csupán átlagos órákat szerelnek.. ők a lelkeket gyógyítják meg.- Ja. - bólogattam. Hülyének éreztem magam ebben a percben, gondolni sem
mertem volna az órák ilyen mély jelentőségére. Magam elé nézve baktattam tovább oldalamon egy macska fülü sráccal. Olyan abnormális ez az egyész.
Van egy világ.. aztán még egy, de ez nem is világ, hanem egy ország.. akkor most mi van? Miért pont én kerültem ide? Miért pont most? Talán.. kissebb koromban jobban átéltem volna ezt az egészet. Itt nőhettem volna fel. Akkor semmi probléma nem lett volna. De már a majdnem felnőtté válás küszöbén..
Az álmaimmal tisztában lévén.. Kicsit más a helyzet. Nem tudom, vissza jutok-e valaha az otthonomba, azt sem, hogy nevezhetem-e már ezt a helyet új otthonomnak, nem tudom meddig maradok itt, nem tudom milyen mértékben szabad barátkoznom.. Nem akarok senkit sem elveszteni, de ha a való életem és eközött kéne választanom.. Azt hiszem, haza mennék.
- Hé. Figyelsz rám? - kérdezte hirtelen Chershire - Egész végig csak magad elé bámultál, Alice-nyan. Nem szeretem ha szomorú vagy. Tudod, vidámparkba megyünk. Ott.. olyan vidámnak kell lenni, érted? - húzta vigyorra száját.
Akarva akaratlanul is visszamosolyogtam rá. - Chershire..
Te az én helyemben mit tennél?- Hm? - pislogott érdeklődve nagyokat. Egy gyönyörű szép pillangó szállt hajára. Fehér-kék hosszú szárnyait szétterpesztette-, nem mutatta kedvét annak, hogy valaha onnan elszálljon. A nap melegében úszott kis teste, Chershire meg nem láthatta.
- Sosem gondoltál még arra, hogy hazamennél? A .. valóságba. - fordultam szembe vele és hátra felé kezdtem sétálni. - Tényleg olyan jó itt neked?
- N-nem.. vagyis igen! Chershire szeret itt élni. Kedves emberek is vannak itt, mint a gazdám, aki befogadott. Sosem unatkozom.. és.. bár valójában már meghaltam.. - Fülét megrezegtette előre-hátra. A lepke e mocorgásra dühösen pattant fel. - Itt vagyok valaki, létezem. - a pillangó apró kis szárnyacskáival egyre feljebb és feljebb repült felettünk, mígnem egy fa tetején szem elől veszítettem. A fiú is oda nézett.
- Értem. - bólintottam zavartan. Egy kósza tincsemet fülem mögé rendeztem. Most már előre felé, rendesen járva sétáltam az úton.
Ezért van az Óraszerelőknek ennyi dolga. Ők nem csupán átlagos órákat szerelnek.. ők a lelkeket gyógyítják meg.- Ja. - bólogattam. Hülyének éreztem magam ebben a percben, gondolni sem
mertem volna az órák ilyen mély jelentőségére. Magam elé nézve baktattam tovább oldalamon egy macska fülü sráccal. Olyan abnormális ez az egyész.
Van egy világ.. aztán még egy, de ez nem is világ, hanem egy ország.. akkor most mi van? Miért pont én kerültem ide? Miért pont most? Talán.. kissebb koromban jobban átéltem volna ezt az egészet. Itt nőhettem volna fel. Akkor semmi probléma nem lett volna. De már a majdnem felnőtté válás küszöbén..
Az álmaimmal tisztában lévén.. Kicsit más a helyzet. Nem tudom, vissza jutok-e valaha az otthonomba, azt sem, hogy nevezhetem-e már ezt a helyet új otthonomnak, nem tudom meddig maradok itt, nem tudom milyen mértékben szabad barátkoznom.. Nem akarok senkit sem elveszteni, de ha a való életem és eközött kéne választanom.. Azt hiszem, haza mennék.
- Hé. Figyelsz rám? - kérdezte hirtelen Chershire - Egész végig csak magad elé bámultál, Alice-nyan. Nem szeretem ha szomorú vagy. Tudod, vidámparkba megyünk. Ott.. olyan vidámnak kell lenni, érted? - húzta vigyorra száját.
Akarva akaratlanul is visszamosolyogtam rá. - Chershire..
Te az én helyemben mit tennél?- Hm? - pislogott érdeklődve nagyokat. Egy gyönyörű szép pillangó szállt hajára. Fehér-kék hosszú szárnyait szétterpesztette-, nem mutatta kedvét annak, hogy valaha onnan elszálljon. A nap melegében úszott kis teste, Chershire meg nem láthatta.
- Sosem gondoltál még arra, hogy hazamennél? A .. valóságba. - fordultam szembe vele és hátra felé kezdtem sétálni. - Tényleg olyan jó itt neked?
- N-nem.. vagyis igen! Chershire szeret itt élni. Kedves emberek is vannak itt, mint a gazdám, aki befogadott. Sosem unatkozom.. és.. bár valójában már meghaltam.. - Fülét megrezegtette előre-hátra. A lepke e mocorgásra dühösen pattant fel. - Itt vagyok valaki, létezem. - a pillangó apró kis szárnyacskáival egyre feljebb és feljebb repült felettünk, mígnem egy fa tetején szem elől veszítettem. A fiú is oda nézett.
- Értem. - bólintottam zavartan. Egy kósza tincsemet fülem mögé rendeztem. Most már előre felé, rendesen járva sétáltam az úton.
*Chershire*
O-olyan hirtelen szegezte nekem ezt a kérdést! Mégis mi járhat a fejében? Bár nem változott sokat. Még mindig az az életvidám lány, aki egykoron volt. Szerencsére kétségbeesésem, hogy mégis miről fogunk beszélgetni út közben, alaptalannak bizonyult. Örülök, amiért elvetettem a lovaskocsival való utazást. Amugy sincs olyan messze a Vidámpark.
- Hm? - nézett előre - Az a sok színes épület..
- Igen! - bólogattam boldogan - Haza értünk. Siessünk, amíg nincs tömeg a belépőnél!
- Öhm.. mennyibe kerül- - matatott a kis retiküljében, amit mintha soha sem eresztene maga mellől.
- Ma én állok mindet. - fogtam meg a kezét.
- De..! Nem-nem! Akkor legalább .. a-almás pitét had vegyek! - ellenkezett sietős léptekre váltva. Arca elpirult kicsit igyekezetében, s megadtam magam. Hisz ALMÁS PITE!
A gyengém. De mégis ez egy.. öö.. hát..
- Mi is ez? - suttogtam az orrom alatt.
- Ezt igennek veszem! - kiáltotta Alice, mielőtt még a belépő pulthoz nem érkeztünk, ahol zajlott az élet, mint mindig. Ő győzött, vehet nekem egy finom almáspitét!
Rengeteg ember tolongott már most, legtöbbjük kis gyereke karját szorongatva, vagy párjáét, az elszakadás megakadályozása miatt. Arcuk várakozás teli volt, kíváncsi, feszült, érdeklődő. Nem sokszor engedhetik meg a falusiak, hogy ilyen helyre jöjjenek, de kis fiuk vagy kislányuk miatt megteszik. Nagyon jó érzés végignézni a színes, sok féle tömegen, érezni a vattacukor, pattogatott kukorica és egyéb finomság illatát, s várni, hogy bejussak a kapukon túlra. Ott aztán, folytatódik a kaland.
*Blood*
- Vegyünk majd vattacukrot! - mondta a piros
- És palacsintát! - helyeselt lelkesen a kék
- De mindenképp répás pitét is. - bólogatott Eliot.
- Ahh.. Vannak akik sosem nőnek fel.. Majd ha végeztünk és lesz időnk, kaptok.
- Köszönjük, uram! - csillant fel a szemük. Bár, egy kis almás pitét én is szívesen megennék.. Ha nem épp ellenséges területen lennénk. Nem maradhatunk sokat itt, még a végén nem ússzuk meg ép bőrrel. Nem tudom, mi lesz a megegyezésből.
- Hm? - nézett előre - Az a sok színes épület..
- Igen! - bólogattam boldogan - Haza értünk. Siessünk, amíg nincs tömeg a belépőnél!
- Öhm.. mennyibe kerül- - matatott a kis retiküljében, amit mintha soha sem eresztene maga mellől.
- Ma én állok mindet. - fogtam meg a kezét.
- De..! Nem-nem! Akkor legalább .. a-almás pitét had vegyek! - ellenkezett sietős léptekre váltva. Arca elpirult kicsit igyekezetében, s megadtam magam. Hisz ALMÁS PITE!
A gyengém. De mégis ez egy.. öö.. hát..
- Mi is ez? - suttogtam az orrom alatt.
- Ezt igennek veszem! - kiáltotta Alice, mielőtt még a belépő pulthoz nem érkeztünk, ahol zajlott az élet, mint mindig. Ő győzött, vehet nekem egy finom almáspitét!
Rengeteg ember tolongott már most, legtöbbjük kis gyereke karját szorongatva, vagy párjáét, az elszakadás megakadályozása miatt. Arcuk várakozás teli volt, kíváncsi, feszült, érdeklődő. Nem sokszor engedhetik meg a falusiak, hogy ilyen helyre jöjjenek, de kis fiuk vagy kislányuk miatt megteszik. Nagyon jó érzés végignézni a színes, sok féle tömegen, érezni a vattacukor, pattogatott kukorica és egyéb finomság illatát, s várni, hogy bejussak a kapukon túlra. Ott aztán, folytatódik a kaland.
*Blood*
- Vegyünk majd vattacukrot! - mondta a piros
- És palacsintát! - helyeselt lelkesen a kék
- De mindenképp répás pitét is. - bólogatott Eliot.
- Ahh.. Vannak akik sosem nőnek fel.. Majd ha végeztünk és lesz időnk, kaptok.
- Köszönjük, uram! - csillant fel a szemük. Bár, egy kis almás pitét én is szívesen megennék.. Ha nem épp ellenséges területen lennénk. Nem maradhatunk sokat itt, még a végén nem ússzuk meg ép bőrrel. Nem tudom, mi lesz a megegyezésből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése