,, Valahol,valamikor, valamiért lapoztak eggyet egy nagy könyvben. A könyvet ki kezében tartotta,nem tuhattuk hogy leány-e vagy férfiú, kicsi-e vagy nagy,olvas-e vagy ír, csak azt,hogy nagy mosolyra húzta száját,és a szemöldökei felértek szinte a homlokáig a csodálattól. " [Lola]
~Újabb hajnal
*Alice*
Julius időközben eltűnt, ezek szerint szabad lábra engedett a házában.
De nekem most már nem volt kedvem ide-oda ugrálni.. csak álltam.
A képek elvették a kedvemet.
Aludni akartam, egy biztonságos szobát és végre egy kis magányt, nyugalmat. Az utóbbi kettőt már rég óta hiányoltam.
Néha jó ha az embertbékén haygják egy kicsit,hogy elbeszélgessen önmagával. Átgondolhatja a dolgokat,és nem veszti el a fejét..
Körülbelűl öt napja lehetek itt. Már nem is tudom. Az időérzékem felett elvesztettem az irányítást.. már azt se tudom hányadika van. Vagy hogy milyen év..
öt nap,mégis mennyi minden,amiket még fel sem bírtam dolgozni. Az agyam folyton kattogott,csak ment ahogy a történések is .. és nem állt le mélyebben gondolkozni. Pedig lett volna rá oka.
Amikor végre rászántam magam hogy megmozduljak,körbenéztem.Felmértem a terepet, -úgy rendesen.
Ahogy az ember benyit a főbejáraton, a nappaliba téved rögtön. A nappali kicsinek látszik,a sok-sok érdekes tárgy miatt... mint egy múzeum! Minden eggyes polc dugig van,és még micsoda dolgokkal! Képek (csak Juliusról nincsen egy sem) szobrok, könyvek,órák.. lámpák,szerszámok,papírok,tollak,füzetek..
minden-minden rendezetten szana-szét. Mintha beállították volna ezt a rendetlenséget.
És az ajtók, amiből szintén volt jópár.. a kör alakú szobában volt vagy 6 ajtó... Igen,furdalt a kíváncsiság hogy mik lehetnek mögöttük,de legyűrtem. Egy ideig.
És a kis kanári..
- Szia, kisöreg! - léptem a kalitkához megint - Nagyon szép helyen laksz,tudod-e? - mosolyogtam rá - Most...egy ideig...öhm..velem is osztoznod kell a házadon.
Meddig maradok még itt? Eggyáltalán el akarok menni? Már régóta nem volt semmi ehez hasonló gondolatom.. csak sodródtam az árral.. Végülis senki nem mondta meg hogyan menekülhetnék el.
- Na most, jó hogy itt hagyott.. de hol van Julius? Mit csináljak? Csak kénytelen leszek benézni az ajtók mögé.. - sóhajtottam,és szépen sorban ki-kinyitottam őket. Az első a konyha volt. A második egy sötét hely, ahol amikor villanyt kapcsoltam órákat és órákat láttam felhalmozva. A negyedik egy hálószoba volt,gondolom a vendégszoba,-lehet hogy ebben fogok lakni..-,az ötödik mögött pedig végre Juliust találtam egy ugyan olyan íróasztalnál ülve,mint a nappaliban.
- Kopp-kopp! - mondtam kopogás helyett - Zavarok?
- Igen..de ha gyors leszel,meghalgatlak. Ezekkel még ma végeznem kell. - nézett egy kosárnyi órára
- Nagyon szép házad van..anno...melyik lenne az én szobám?
- Kinyitogattad az ajtókat,mi? - nézett rám Julius - Az elöző lesz a tiéd. A ruhás szekrényben találsz egy hálóinget,a többi ruházatodat elintézem. Kezd sötétedni,ezért ajánlom,hogy térj nyugovóra. Reggel nyolcig itt alszom,addig fel ne merj kelteni. Hogy miközben nem vagyok ott mit csinálsz,a te dolgod. De - tolta fel a szemüvegét rám nézve - Ne törj szét semmit.
Huh. Ezek nem is olyan nehéz szabályok.. Szóval maradhatok itt,azt csinálok amit akarok és cserébe csak annyit kell tennem hogy békén hagyom és nem verem szét a házát. De..
-..Szeretnék segíteni a munkádban! - hajoltam meg - Cserébe,hogy itt lakhatok .Nem akarok ingyen élő lenni!
Átgondolta a dolgot,-legalábbis pár percig csendben bámult maga elé. -Eggyelőre még nem kell segítség.De köszönöm,hogy felajánlottad.Most pedig,ha megbocsájtanál.. - vett a kezébe egy apró szerszámot
- Ó,persze..Jó éjszakát! - köszöntem el
Biccentett.
*Julius*
Dolgozni szeretne..Csak kár,hogy még azt sem tudja hol él.
*Vivaldi*
- Heeee?Alice azt a porfészket választotta a kastély helyett? - néztem rá Peter-re
- Igen,felség.Saját akaratából döntött.
- Hát legyen.Ha ő agy akarja,nem ellenezhetem.azért kérlek néha látogasd meg a nevemben is.. - néztem rá
- Természetesen, királynőm. - hajolt meg,és elment
Mi késztethette ilyen döntésre? Talán nem élvezte a kastély beli életet? Hagyjuk. Végül is, szabad. Ő szabad.. - néztem ki az ablakhoz lépve.
Néhány szolga sűrgösködött, udvar hölgyek nevetgéltek a labirintusban sétálva.. Zajlott az unalmas, egyszerű élet.
Sóhajtottam.
Megértem, miért is akart elmenni.. - léptem el az ablaküvegtől - Néha én is szívesen eltűnnék erről a helyről.
Ha tehetném.
Néhány szolga sűrgösködött, udvar hölgyek nevetgéltek a labirintusban sétálva.. Zajlott az unalmas, egyszerű élet.
Sóhajtottam.
Megértem, miért is akart elmenni.. - léptem el az ablaküvegtől - Néha én is szívesen eltűnnék erről a helyről.
Ha tehetném.
*Peter*
Bár nem tudom,azok után képes leszek-e a szeme elé kerülni.. Mi is történt valójában,azt még én se tudom. Olyan furcsa érzésem volt amikor Alice szemeibe néztem és mintha..
Nem! - megráztam a fejem - Elfelejteni, elfelejteni, elfelejteni.......
*Chershire*
- Mit csináltál már megint? - nézett a véres karomra - Nem megmondtam, hogy ne lófrálj a kastélyban?
- De most a bál..
- Tudom, tudom. Jól van - dobott egy törülközőt felém - Ápold le azt, ne vérezd itt nekem össze a padlót! - dobott nekem egy darabka fáslit.
- Igenis! - kaptam el az ép mancsommal.
Szeretek itt élni,ez a második valódi otthonom.
Az első Alice háza volt.
De itt is mindenki kedves, segítőkész és jó az élet.
Majdnem mindenki..
*Alice*
Esteledik, és ezen már nem is csodálkozom. Az előbb reggeliztünk,most meg már vacsorázni sem tudok, leragad a szemem.. - nyitottam ki a hatodik ajtót,ahol a fürdő volt, mint gondoltam.
Letusoltam, felvettem a hálóinget, és bedőltem a nagy és puha ágyba, majd lehunytam a szemem. Nem fáztam,a takaró nem kellett.
Gondolkodtam.
Hát végül nem jutottam el ahhoz a kanárihoz, kihez szerettem volna..de mindegy is.. *ásítás*
Összegömbölyödtem,és elnyomott az álom.
*Julius*
Nem vagyok az apja vagy mi.. minek akartam bemenni? - állt meg a kezem a kilincsnél -
De azell ellenőriznem, nem törte-e szét a szobát. - benyitottam.
Nem. Csak összegömbölyödve aludt,és a szemeit ráncolgatta,-egyáltalán nem tűnt békésen alvónak. A takarója mellette hevert összegyűrten,nyílván lerugta.
Rádobtam és kimentem. Ezentúl ezzel sem kell törődnöm.
- Meg fog itt élni... - suttogtam
Remélem.
*Alice*
Álmomban.. Egy furcsa helyen jártam. Nagy fehérség az örökké valóságig.
Csak én álltam ott és egy furcsa, középkorú öltözésű szemkendős férfi.
- Phantom a nevem,örvendek, Alice. Reméltem hogy egyszer találkozunk és csak eljött az idő. - nyúlt a kezem után és kézcsókot adott.
- Én is, Phantom. Honnan tudod a nevemet?
- Nincs olyan dolog amit ne tudnék rólad. - mosolygott.
És ha te tudnád,miért vagy itt.. - gondolta Phantom.
- Mit szeretnél? - kérdeztem.
- Sok kérdésed van igaz? Én csak válaszokat szeretnék rájuk adni.
- Válaszokat? - gondolkodás nélkül belementem,mert egyszerűen muszáj volt megszereznem a válaszokat - Mi az a Csodaország? Milyen játék? Miért kerültem ide? Hogy juthatok ki innen? Mit kell tennem? Hogy vannak a valóságban -
- Ennyi egy szuszra elég lesz, nem akarjuk hogy megfulladj, igaz? - mosolygott az - Csodaország egy hely, ahol bármi megtörténhet. Élvezd csak, hogy ott élhetsz ezentúl. A játék..amiben te is csakbábú vagy? Még nem tudhatod ezt meg. Talán soha sem. Kijutni kijuthatsz,de nem ajánlom.Túl sok szomorúságot hoznál mindannyiunkra.. Itt az emberek szeretnek Alice! Mert új vagy,számukra érdekes,senki nem akar eldobni,mindenki keresi a társaságod.. hát nem erre vágytál mindig? Hogy ne csak egy senki legyél,hanem valaki?
És az utolsó kérdésemre nem válaszolt.
De igaza volt. Mint gazdag,befolyásos családban élő leánygyermek,nem voltak bárátaim,és mindenki csak a pénzemért szeretett.Vagyis legtöbbször eggyáltalán nem..
Itt tényleg érzem,hogy kedvelnek,pedig még szinte semmit sem tudnak rólam.
Vagy többet mint gondolnám? - szólalt meg egy hang legbelűl,de gyorsan elcsitítottam,ugyanis nem akartam túldramatizálni a dolgokat.
- És..mi újság van a valóságban?
Egy ideig csendben bámult maga elé. - A földön,dárgám?Hát,sok minden megváltozott mióta elmentél.Tudod,az idő telik,nem is akár hogyan.
- Nagyon ravaszul kikerülöd a kellemetlen válaszokat. - tettem karba a kezemet. - De lenne még egy kérdésem. - néztem fel rá reménykedve - Hogy van a nővérkém?És apa?
- Jól. - mosolygott - Most már egy másik helyen élnek,hiányzol nekik,de boldogak,mert így láthatnak - suttogta.
- Látnak engem? Eh..
- Sajnálom drágaságom, remélem kielégítő válaszokat adhattam. - vált fokozatosan a semmibe.
- Nem! Eggyáltalán nem, még van kérdésem és.. - nyúltam utána,de már késő volt.
Kinyíltak a szemeim,és ilyedten felültem.
Itt vagyok,még mindig Csodaországban. Éjjelnek tűnik még mindig,bár már fény szűrődik át a függönyökön keresztűl.
Félek,mert hirtelen úgy éreztem,az ismeretlenben vagyok,teljesen egyedül..
Kimegyek a nappaliban,ahol már(vagy még mindig) minden függöny el van húzva,és a hajnali fény besüt.
Molly,a kis madárka éberen nézeget engem,mit csinálok.
A ketrece melletti polcon találtam zacskóban madár eledelt és óvatosan beleöntöttem az okosan kitalált tálkájába (a ketrecen egy vízszintes hely,mint amekkora a tál ki volt hagyva,így a ketrec kinyitása nélkül lehetett enni adni neki) Az itatóját már csak benyúlva tudtam kiszedni,de szerencsére nem repült ki a madárka.A konyhában,-mután vizet engedtem az itatóba,-kávét kerestem,majd a modern kávéfőző segítségével egy gyenge és édes kávét csináltam magamnak,Juliusnak meg egy jó erőset,gondoltam ha ő olyan sokáig fent marad,elkél a koffein.Csendben dolgoztam,ugyanis az órák még csak hajnali 5-öt mutattak.A meleg kávémmal a kezemben (remélem nem lesz mérges Julius hogy használtam a konyháját) felsétáltam a lépcsőkön,hogy felkutassam a terepet. Valahol itt kéne legyen a lépcsők végén a teraszra a bejárat.. És valóban.
Nem. Csak összegömbölyödve aludt,és a szemeit ráncolgatta,-egyáltalán nem tűnt békésen alvónak. A takarója mellette hevert összegyűrten,nyílván lerugta.
Rádobtam és kimentem. Ezentúl ezzel sem kell törődnöm.
- Meg fog itt élni... - suttogtam
Remélem.
*Alice*
Álmomban.. Egy furcsa helyen jártam. Nagy fehérség az örökké valóságig.
Csak én álltam ott és egy furcsa, középkorú öltözésű szemkendős férfi.
- Phantom a nevem,örvendek, Alice. Reméltem hogy egyszer találkozunk és csak eljött az idő. - nyúlt a kezem után és kézcsókot adott.
- Én is, Phantom. Honnan tudod a nevemet?
- Nincs olyan dolog amit ne tudnék rólad. - mosolygott.
És ha te tudnád,miért vagy itt.. - gondolta Phantom.
- Mit szeretnél? - kérdeztem.
- Sok kérdésed van igaz? Én csak válaszokat szeretnék rájuk adni.
- Válaszokat? - gondolkodás nélkül belementem,mert egyszerűen muszáj volt megszereznem a válaszokat - Mi az a Csodaország? Milyen játék? Miért kerültem ide? Hogy juthatok ki innen? Mit kell tennem? Hogy vannak a valóságban -
- Ennyi egy szuszra elég lesz, nem akarjuk hogy megfulladj, igaz? - mosolygott az - Csodaország egy hely, ahol bármi megtörténhet. Élvezd csak, hogy ott élhetsz ezentúl. A játék..amiben te is csakbábú vagy? Még nem tudhatod ezt meg. Talán soha sem. Kijutni kijuthatsz,de nem ajánlom.Túl sok szomorúságot hoznál mindannyiunkra.. Itt az emberek szeretnek Alice! Mert új vagy,számukra érdekes,senki nem akar eldobni,mindenki keresi a társaságod.. hát nem erre vágytál mindig? Hogy ne csak egy senki legyél,hanem valaki?
És az utolsó kérdésemre nem válaszolt.
De igaza volt. Mint gazdag,befolyásos családban élő leánygyermek,nem voltak bárátaim,és mindenki csak a pénzemért szeretett.Vagyis legtöbbször eggyáltalán nem..
Itt tényleg érzem,hogy kedvelnek,pedig még szinte semmit sem tudnak rólam.
Vagy többet mint gondolnám? - szólalt meg egy hang legbelűl,de gyorsan elcsitítottam,ugyanis nem akartam túldramatizálni a dolgokat.
- És..mi újság van a valóságban?
Egy ideig csendben bámult maga elé. - A földön,dárgám?Hát,sok minden megváltozott mióta elmentél.Tudod,az idő telik,nem is akár hogyan.
- Nagyon ravaszul kikerülöd a kellemetlen válaszokat. - tettem karba a kezemet. - De lenne még egy kérdésem. - néztem fel rá reménykedve - Hogy van a nővérkém?És apa?
- Jól. - mosolygott - Most már egy másik helyen élnek,hiányzol nekik,de boldogak,mert így láthatnak - suttogta.
- Látnak engem? Eh..
- Sajnálom drágaságom, remélem kielégítő válaszokat adhattam. - vált fokozatosan a semmibe.
- Nem! Eggyáltalán nem, még van kérdésem és.. - nyúltam utána,de már késő volt.
Kinyíltak a szemeim,és ilyedten felültem.
Itt vagyok,még mindig Csodaországban. Éjjelnek tűnik még mindig,bár már fény szűrődik át a függönyökön keresztűl.
Félek,mert hirtelen úgy éreztem,az ismeretlenben vagyok,teljesen egyedül..
Kimegyek a nappaliban,ahol már(vagy még mindig) minden függöny el van húzva,és a hajnali fény besüt.
Molly,a kis madárka éberen nézeget engem,mit csinálok.
A ketrece melletti polcon találtam zacskóban madár eledelt és óvatosan beleöntöttem az okosan kitalált tálkájába (a ketrecen egy vízszintes hely,mint amekkora a tál ki volt hagyva,így a ketrec kinyitása nélkül lehetett enni adni neki) Az itatóját már csak benyúlva tudtam kiszedni,de szerencsére nem repült ki a madárka.A konyhában,-mután vizet engedtem az itatóba,-kávét kerestem,majd a modern kávéfőző segítségével egy gyenge és édes kávét csináltam magamnak,Juliusnak meg egy jó erőset,gondoltam ha ő olyan sokáig fent marad,elkél a koffein.Csendben dolgoztam,ugyanis az órák még csak hajnali 5-öt mutattak.A meleg kávémmal a kezemben (remélem nem lesz mérges Julius hogy használtam a konyháját) felsétáltam a lépcsőkön,hogy felkutassam a terepet. Valahol itt kéne legyen a lépcsők végén a teraszra a bejárat.. És valóban.
Kinyitottam az ajtót,és hüvös,párás szél kapott bele a hajamba.
- Gyönyörű innen a kilátás! - sétáltam a korláthoz,és rákönyököltem.
Remélem tudok majd segíteni Julius-nak. - kortyolgattam a kávémat és elvesztem Csodaország gyönyörűségében.
Köd volt,de nem túl vastag,így át lehetett látni.Csúnya idő lesz ma a fekete felhőkből ítélve és még a nap se kelt fel,de még is varázslatos hely ez.
A tekintetem a kastélyra tévedt,ami,-khm- nem épp a legközelebb volt a toronyhoz. Vajon Peter hazaért?
És mi volt az a furcsa érzés? Ajaj.. megint az elpirult arca,a kék szemei jutottak eszembe. Hogy nekem miért kellett simogatnom a nyuszit?!
És a legrosszabb,hogy az én fejem is némiképp vörössé vált,amikor rá gondoltam.
Kicsit fáztam,de a magamra terített takaró némiképp felmelegített.
Tovább néztem,a kastélyon kívüli helyekre. Először is,volt az erdő,-az óratorony a szélén állott. Az óratoronytól jobbra egy óriás kereket véltem kirajzolódni,meg rózsaszín-fehér-lila-sárga,-egyszóval élénk színű dolgokat,amik szinte egybefolytak. Az gondolom ott egy vidámpark lehet.
Balra a kastély volt,és ha lehet ilyet mondani,de nekem szemben,vagyis az óratoronnyal szemben a Blood vára vagy milye magaslott.
Sétáltam egy kicsit a korlát mentén,és a torony déli részére vetődtem. Az óratorony mögött volt még egy kis erdős terület,majd utána egy nagyobb lakott terület. Gondolom a város.Onnan jöttünk.. De az nem lehet. Várjunk csak.. - sétáltam vissza az északi felére- és a kastélyra hunyorogtam,próbáltam megkeresni azt az ösvényt,vagy akár egy templomot..
És megtaláltam a patakot. Szóval két város is van. Nem kéne ezen csodálkoznom,hisz végülis ez egy ország,hahó! Sőt,még több is lehet,mert kis házakat,templomokat szana-szét el-el vetve még találtam.
Elfogyott a kávém. Már csak azért szorongattam a csészét kezem közt,hogy felmelegítsen.
Sóhajtottam. Reménykedem benne,hogy a mai nap kevesebb eseményben lesz részem. Inkább dolgozni szeretnék,vagy maximum ha kell,bemegyek a városba vásárolni. De legszívesebben olvasnék.
A hajnali felkelésben az a jó,hogy minden olyan csendes.. senki sem zavar meg.. egymagamban lehetek a gondolataimmal.. és egy olyan pillanat,amit úgy érzem nem lehet el venni tőlem. Mintha csak az enyém lenne az ébredező táj gyönyöre.
És elhiszem, hogy tényleg csak az enyém..
- Gyönyörű innen a kilátás! - sétáltam a korláthoz,és rákönyököltem.
Remélem tudok majd segíteni Julius-nak. - kortyolgattam a kávémat és elvesztem Csodaország gyönyörűségében.
Köd volt,de nem túl vastag,így át lehetett látni.Csúnya idő lesz ma a fekete felhőkből ítélve és még a nap se kelt fel,de még is varázslatos hely ez.
A tekintetem a kastélyra tévedt,ami,-khm- nem épp a legközelebb volt a toronyhoz. Vajon Peter hazaért?
És mi volt az a furcsa érzés? Ajaj.. megint az elpirult arca,a kék szemei jutottak eszembe. Hogy nekem miért kellett simogatnom a nyuszit?!
És a legrosszabb,hogy az én fejem is némiképp vörössé vált,amikor rá gondoltam.
Kicsit fáztam,de a magamra terített takaró némiképp felmelegített.
Tovább néztem,a kastélyon kívüli helyekre. Először is,volt az erdő,-az óratorony a szélén állott. Az óratoronytól jobbra egy óriás kereket véltem kirajzolódni,meg rózsaszín-fehér-lila-sárga,-egyszóval élénk színű dolgokat,amik szinte egybefolytak. Az gondolom ott egy vidámpark lehet.
Balra a kastély volt,és ha lehet ilyet mondani,de nekem szemben,vagyis az óratoronnyal szemben a Blood vára vagy milye magaslott.
Sétáltam egy kicsit a korlát mentén,és a torony déli részére vetődtem. Az óratorony mögött volt még egy kis erdős terület,majd utána egy nagyobb lakott terület. Gondolom a város.Onnan jöttünk.. De az nem lehet. Várjunk csak.. - sétáltam vissza az északi felére- és a kastélyra hunyorogtam,próbáltam megkeresni azt az ösvényt,vagy akár egy templomot..
És megtaláltam a patakot. Szóval két város is van. Nem kéne ezen csodálkoznom,hisz végülis ez egy ország,hahó! Sőt,még több is lehet,mert kis házakat,templomokat szana-szét el-el vetve még találtam.
Elfogyott a kávém. Már csak azért szorongattam a csészét kezem közt,hogy felmelegítsen.
Sóhajtottam. Reménykedem benne,hogy a mai nap kevesebb eseményben lesz részem. Inkább dolgozni szeretnék,vagy maximum ha kell,bemegyek a városba vásárolni. De legszívesebben olvasnék.
A hajnali felkelésben az a jó,hogy minden olyan csendes.. senki sem zavar meg.. egymagamban lehetek a gondolataimmal.. és egy olyan pillanat,amit úgy érzem nem lehet el venni tőlem. Mintha csak az enyém lenne az ébredező táj gyönyöre.
És elhiszem, hogy tényleg csak az enyém..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése