Alice Csodaországban - 15.fejezet

~ Szivárvány 




* Alice *

Reggel dörrenésre riadtam fel. Az ablakon kinézve még elkaptam a villámlás fényét. Sötét volt az égbolt és a vízcseppek csak úgy zuhogtak szorosan egymás mellett esve, -szinte falként. Ezt neveznék felhőszakadásnak? 
Kivánszorogtam fáradtan a nappaliba, ahol Julius ült egy kávé mellett az étkezőasztalnál.
- Szép jó reggelt.. - motyogtam.
- Neked is. - üdvözölt ő is
- Téged is ez az ítélet idő ébresztett fel? - ásítottam egy nagyot nem leplezve fáradságom
- Már jóval előtte talpon voltam. Sok a munka a villámlások miatt.
Bár nem értettem hogy mi köze a villámlásoknak az órákhoz, azért bólogattam. Egy ideig csak bambultam magam elé. 
- Melyik szó nem volt érthető abból hogy sok a munka?
- Hm? - pislogtam értetlenül - Jaaaa... - szökkentem fel - Máris öltözöm! Nem,előbb egy kávét veszek be, fáradtan nem jó dolgozni.. Izé, te csak kezd el, mindjárt jövök! Pár peerc.. - siettem be először véletlenül a raktárba (az ajtókat még keverem) majd a konyhába.
Egy gyors kávé, majd mosakodás végül elkészülés, átöltözés. Szerintem rekord idő alatt megcsináltam mindezt. Ráadásul még a dörrenések zajától is minden percben be kellett fogjam a fülemet, hogy ne halljam a rémisztő hangokat..  Persze nem jókedvemből, csak a reflexem miatt.
Ma egy hosszú ujjú felsőt választottam, rá egy lenge kék, a vállnál buggyos anyagú ruhácskát. Nem volt túl hideg a toronyban, mert a két hálószobában és a nappaliban fűtés van, de inkább felöltöztem.
A villámlásoktól illetve dörrenésektől egészen kicsi korom óta félek. Kislány koromban mindig a szekrényembe bújtam be.  Amikor már nagyobbacska voltam, és már nem volt illendő, egyszerűen csak összegömbölyödtem mint a kis süni, fülemre tapasztottam a kezem, és erősen becsuktam a szemem. Ezt csinálom most is.
Amikor esik, vagy dörren.. Mindig olyan érzésem van, hogy valaki rémségesen haragszik rám. Annyira, hogy azt kívánja csapjon belém a villám.
Talán ez is közrejátszik a félelmemben. De hát, nincs mit tenni. Julius szerint ez a nap ilyen lesz.
- Milyen évszak van? - kérdeztem egy kosár megszerelt órával a kezemben
- Az ősz most veszi kezdetét. Ez az első zivatar.
- Nálatok vannak hónapok? - bátorkodtam feltenni ezt a kérdést is
Julius szemöldökét ráncolva hümmögött és rázta a fejét.
- Oké kö - 
Bummm! - egy óriási dörrenés hallatszott,és több mint 10 másodpercig el sem halkult.
Kiejtettem a kezemből a kosarat, -szerencsére a tartalma nem törött el - és a jól ismert pózomba kucorogtam, várva a hatalmas égszakadás végét.
A szívem hevesen vert. Ez idáig ilyen rettenetesen hangos csattanást még nem éltem meg.
- Végre elhallgatott.. - motyogtam zakatoló szívvel, ijedt hangon. Felnéztem és Julius furcsálló tekintetével találtam magam szemben.

* Chershire *

Nya. .Ez a barlang nagyon unalmas.. És a dörgések... Alice-nyan biztos nagyon megijedt tőlük. Talán most is egy szekrényben kuporog egyedűl, remegő szívvel..
És még csak nem is tudok semmit sem tenni érte. Míg a vízcseppek zuhataga el nem áll esernyőm híján nehézkesen juthatok el hozzájuk..
- Nyaa!!

* Peter *

Elkezdődött az ősz. Az idő nagyon hamar telik.. - csóváltam a fejemet.
Gyűlölöm az esőt. Utána mindig rengeteg sár marad. Koszos cipők, fecsegő szolgáló lányok..
És még valami, ami számomra már meg sem történt.

* Julius *

A lány hangos robaj hallatára ijedten összekucorodott,és míg el nem halgatott az,fel sem nézett.A teste remegett,áramlott belőle a félelem és gyámoltalanság.
Legugoltam mellé,és gyengéden megérintettem a fejét.
Amikor arcát rám szegezte,könnyek patakzottak róla.
- Mi-mi a baj? - csodálkoztam
- J-julius t-te tudod..tudod ho-hogy milyen a-az ha f-f.. - zokogta szaggatottan beszélve.
- Álj,-álj.. - csitítottam - Először szépen letörölöd a könnyeidet. - álltam fel egy zseb kendő után kutatva. - Tessék.
Hálásan elvette,és először kifújta az orrát,majd elkezdte a kezével szemeit törölgetni.
- Na most próbáld el mondani. - mosolyogtam rá bíztatóan
Megrázta a fejét.Akkor várunk.

* Alice *

Még nem tudnék rendesen beszélni. Fenébe a gyenge idegzetemmel! De azért felállni felállhatok.
- Gyere,csinálok neked egy kis forrócsokit, benne vagy? - indult ki a dolgozó szoba ajtaján Julius
Aprót mosolyogtam. - Ü-hüm. 
Le kell nyugodnom. Mit is akartam volna mondani Juliusnak? Már mindegy.

A forró csokis csészét kezeim közt tartva magamhoz tértem és a légzésem is egyenletessé vált.
- Köszi, Julius! 
- Mi történt? - nézett a szemembe
- F-félek a villámoktól! - hadartam
- Hé, ezt most értenem kellett volna?
- Félek a villámoktól. - suttogtam lehajtva a fejemet.
- És mi ebben a szégyellni való? - nevetett fel
- H-hát hogy ilyenektől félek... - pirultam el. Elég kényes téma ez számomra, bárcsak hagynánk végre!
Julius fenevetett. - Mégis mit kell ezen szégyellni? Mindenki fél valamitől.
- Ühm. - bólintottam és elidőztem az ablakról leguroló vízcseppek versenyének tanulmányozásával. Már nem dörgött, az eső sem volt olyan sűrű, talán mára ennyi lesz.
- És te, mitől félsz? - tettem le az üres kávés csészém
- H-hát.. - motyogta - A hörcsögöktől. 
Rögtön jobb kedvem lett. A nagy, magas széles vállú,izmos Julius fél egy apró kis állatkától?
Szemétség felőlem, de akkor is olyan hihetetlen.
- Most lebuktál, Julius..
- De miért? Egyszer az egyik kis fenevad megharapott. Begyulladt az ujjam és be kellett kötözni, így pár napig nem dolgozhattam. Gondolhatod, mi volt..  Amióta a háborúk folynak nincs nyugtom. Egy napot sem hagyhatok ki.. Szépen fel is gyülemlettek az órák.. - mentegetőzött - És ráadásul még most is itt van a nyoma. - mutatta meg az ujját,amin valóban két apró fognyomot vettem észre.
Furcsán néztem rá. - Uhh.. De.. Háború? Kik közt? Héé, Juliuus ne menj el! Nézd, elállt az eső! - szaladtam az ablakhoz - Még szivárvány is van! Gyönyörű!
- Akkor, megkérhetnélek, hogy menj be a kovácshoz pár szegért? Már elintéztem a pénzt, de csak ma készült el.
- Persze! - mosolyogtam, a szivárvány szépségétől megújult erővel
- De azért vigyél magaddal esernyőt!
- Ühüm!
Út közben eszembe jutott a vidámpark és Chershire. Azt mondta, kora délután jön értem. Addig van időm, a nap állásából ítélkezve.

* Vivaldi *

Újabb dörgés hangja bolygatta meg a palota csendjét, miközben én unottan hallgattam a jelentéseket a király mellett. Kétségtelenül én hozom a fontosabb döntéseket, de a korona az övé, meg a trón is. És nem tehetek ellene semmit. Végtére is, a felesége vagyok, vagy mi. Persze kényszerből, de úgy érzem.. megérte. Én kaptam a szinte legmagasabb kártyalapot.

* Ace *

A szokásos munkámat végeztem. Öltem, mert ezért fizetnek. Nem túl barátságos munka, de amíg egy maszk eltakar, én csak egy köpenyes árnyék vagyok. A lelkeket kell begyűjtenem, amit egy kardsuhintással megtehetek..
- K-k-k... - szakadozott az óra, majd végleg leállt a ketyegés. Hatalmas dörejre felkaptam a fejem, aminek a következményeképp szemembe hulltak az esőcseppek. Nem zavart túlságosan, de jobbnak láttam továbbállni. Összeszedtem a zsákmányt ,- csupán egy közepes méretű zsákra való jutott, és kardomat a helyére csúsztattam.
- Ez van, srácok.. - suttogtam
Futni kezdtem az esőben, kabátommal védve a lelkeket.

* Kalapos *

- Uram, minden készen áll az induláshoz! - hajolt meg Eliot - De nem vagyok biztos benne, hogy biztonságos ötlet erre a két kis csirkefogóra hagyni a kastélyt.. - nézett a kapu őr ikrekre.
- Ugyan miért?! - kiáltottak egyszerre - Te bezzeg mehetsz a vidámparkba! Örülj a szerencsédnek.. Nekünk itthon kell unatkoznunk!
Mindig is vicces társaságot nyújtanak ezek hárman.. persze amíg meg nem ölik egymást.
- Hé-hé! Mi lenne ha ti is jönnétek? Van elég katonám, aki vigyázhat a házra.
Elengedték Eliot-ot a faltól, ahová eddig két fegyverükkel szorították. - Tényleg? Köszönjük! - lelkendeztek - Hoy, Mr.Sárgarépazabáló! Bleee!! - nyújtotta ki a nyelvét a kék ruhás, azt hiszem Dee - Mi is megyünk vidámparkba - mi is megyünk vidám parkbaa!! - kántálták vigyorogva most már mindketten. A harcuk ezzel újraindult.

* Alice *

Julius azt mondta, menjek el a kovácshoz..
De azt nem, hogy HOL VAN A KOVÁCS!
Bolyongtam egy kicsit a városban, szét néztem az eladók portékái közt, vettem egy lángost, megcsodáltam a tér közepén álló szökőkutat.. És megtaláltam a kovácsműhelyt. Pontosabban a kovács talált meg engem, - épp haza tartott, amikor elhaladt előttem -  de egy és ugyan az..
Szóval, sikeresen megszereztem a szegeket!
Haza, vagyis az Óratorony felé tartva boldogan szívtam, be a friss, eső utáni levegő illatát, néztem fel at égre, ahol még mindig látszódott a szivárvány haloványan.
- Alice-nyaan! - kiáltott már messziről Chershire - Mehetünk? A Vidámpark már vár ránk! Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog! - mosolygott rám kedvesen
- Igen.. Várj, beteszem a cuccokat, és indulhatunk.
- Julius.. - suttogtam - El..fogok..taccsolni.. - motyogtam, majd mint minden ájuló embernél, nálam is elhomájosodott a világ és beállt a sötét. Az utolsó, amit láttam, az Molly volt, a kis kalitkájában..

__________________________________________________________

Boldog Új Évet mindenkinek! ^^
Ezentúl úgymond új évad indul. Más lesz a kinézet, és a dolgok is bonyolodnak..
Köszönöm, hogy olvastatok! :)

Alice Csodaországban - 14.fejezet

~Esőcseppek

*Julius*

Oly 9 óra környékén pakolás és tányér csörrenés zajára ébredtem.Felöltöztem és megnéztem miben mesterkedik az a lány.
Reggelit csinált.
Elmosolyodtam.Csak ehető legyen..
- Jó reggelt! - köszöntöttem,ő ugyanis el volt foglalva az étel feltálalásával
- Ó,jó reggelt! - mondta szomorúan - Felébresztettelek?Úgy terveztem megterítek még mielőtt felébredsz.Reggel 9 óra lesz pár perc múlva..
- Értem. - ültem le a székemre - Mi finomat készítettél?
- Omlett,zöldség saláta és - tett le egy csészét - A koffein szintedet nehogy lecsökkentsük,kávé.Elég szegényes a hűtőszekrényed - jegyezte meg - El kélne egy vásárlás - célozgatott.
- Vásárolni szeretnél?
- Én csak.. - ült le - Gondoltam veszek ételt.De nincs pénzem..
- Rendben.Ha rendesen megdolgozol a pénzedért,kapsz munkabért,továbbá rádbízom a bevásárlásra félretett pénzem is,magamnak amugy sem jut erre időm.
- Julius?
- Az a nevem.
- Te mit szoktál enni? - nézett rám kérdőn.
- Ha eszembe jut,általában tojást vagy szenvicset. - szúrtam a villámra egy darab omlettet,majd nekiláttam az evésnek.Igazán ízletes volt.És a legjobb,hogy nem volt túl sózva a tojás.
- Oké!Akkor..először is,veszek kenyeret,tejet,kávébabot,felvágottat,sajtot,zöldségeket,gyümölcsöt..
- Minek ennyi minden? - csodálkoztam
- Egy hétre szoktunk bevásárolni,nem?Van hűtőd,és akkor legalább nem kell minden nap kimenni a városba,csak elővesszük a dolgokat,és kész. - mosolygott.
- Finom ez a kávé. - motyogtam
- Tényleg? - csillogott fel a szeme
- Igen,csak kicsit kihűlt.Tudod általában melegen szokták inni.
- Sajnálom..  - mosolyodott el.Gondolom valami eszébe juthatott,mert abban,hogy kihűlt a kávé semmi vidámság nincs.

*Alice*

Annyira jó érzés hogy végre nem kezelnek megint fontosnak!Itt annyival jobb mint a kastélyban!Otthon,-még a valóságban,-sem szerettem ha kisasszonynak hívnak.Emlékszem,amikor kicsi voltam folyton elbújtam ha valami báli ruhát akartak rám adni..És kész kis fogocska volt a tanáraimnak amikor órára méltóztattak hívatni.
Az elmúlt napokban nyugalmasan telt az idő,pont mint szerettem volna.
Segítettem Juliusnak,bevásároltam,nem tévedtem el se a városba vezető úton,se a városban,épségben hazaértem..Majd "otthon" kitakarítottam,pontosabban csak poroltam,mert bár nagy rend volt,a por elég vastagon állott.
Aztán még az órákban is segítettem.
Amely órákkal kész volt Julius,azokat kosárba tetem,felcimkéztem (minden kosár egy-egy számot kapott,nem tudom mi alapján csak ráírtam a számot amit a főnök úr diktált) és bevittem a raktárba.Másnapra ezek a kosarak üressé váltak,gondolom értük jöttek a tulajdonosok.
Molly-t is reggelente én láttam el,csupán este ragaszkodott Julius,- neki is jusson kis kedvence szeretetéből valami,-hogy had gondozza akkor ő.
Jól megvoltunk,amolyan alkalmazott-munkaadó kapcsolatban,és nagyon megkedveltem az óratornyot.
Chershire,illetve Peter is meg-meg látogattak (a macska barátom kísért el a városba) szinte minden nap.
- Alice-nyan! 
- Hm? - fordultam Chershire felé a kezemben tartott kosárra összpontosítva (hogy ki ne esse a kezemből..)
- Van kedved eljönni holnap a vidámparkba?
- Öö..Hát persze.Megkérdezem Julius-t,hogy nem gond-e neki,és .. - sétálgattam eltűnődve. Vidámpark-vidámpark.. - gondolkodtam - Honnan ismerős ezt?
Aznap hajnalt..Igen!Bingo!Az a nagy óriáskerék meg az a sok színes épület..az kell hogy legyen. - Szívesen jövök. - mosolyogtam Chershire felé
- Ez az! - virult Chershire.
Hogy miért keresi folyton a társaságomat..?Talán csak megmaradt macska szokás.Ennyi az egész..Remélem.

*Vivaldi*

- Olyan uuunalmaas.. - toporzékoltam a királyi trónteremben - Miért nem látogathatom meg Alice-t? 
-Tessék,felség? - csodálkozott Peter.Hát persze.Tudhatnám,hogy egy királynőnek hol a helye.A kastélyban.A kilyelőlt ponton.Csak szükség esetén léphetek..
-Semmi.Hagyjuk.Mi mondani valód volt,Minister? - néztem rá újra tisztes arckifejezést felvéve.
-A városról lenne szó továbbá az építkezések és .......

*Chershire*

Holnap Alice elfog jönni hozzánk!Igen!Ez az! - mosolyogtam
Nagyon szerettem volna már rég óta megmutatni neki az új otthonom.Hogy lássa,hova kerültem azután...

*Blood*

-Uram,mit szándékozik ma tenni? - hajolt meg a nyúlfüles
-Lustálkodni.Mi van Alice-val? - kortyoltam bele a zöld teámba  - Figyelted,ahogy meghagytam?
-Igen is,uram!Alice holnap egy találkozóra fog menni a vidámparkba.
- Oh,igen?Érdekes,nekünk is ott lesz dolgunk.. - mosolyogtam el.

*Peter*

Sok dolog van mostanában.Ujítások,az ország irányítása,lázadások,egyre több haláleset és még a királynő is nyűgös Alice elvesztése miatt..
Felnéztem az égre,majd az órámra.Végre van egy kis szabad időm..

*Alice*

Hát,akkor szabadnap.Kicsit rosszúl érzem magam,ugyanis alig egy hete "dolgozom" a főnökömnél,akinek a házába csak úgy betörekedtem..
Julius olyan jóságos nagybácsi féle.Ha lett volna apának testvére,biztos nagyon hasonlított volna Juliusra.
- Julius.. - nyitottam be a dolgozóba kopogás kíséretében
- Hm? - tette le a kávéját.
- Megint kávézol?Koffeinfüggő leszel és..Holnap elmehetek a vidámpírkba? - kérdeztem.
- Menj csak. - egyezett bele
- Tényleg? 
- Szerinted ha azt mondom hogy menj csak,akkor nem gondolom komolyan?! - ráncolta a homlokát.Upsz..Jobb ha elhúzok.
- Kö-köszi! - mosolyogtam és kihátráltam,nehogy tovább indegesítsem.
Ilyen az életem..
Itt,Csodaországban.Letusoltam és felvettem a hálóruhámat.
Furcsa,logikátlan...
Szórtam Molly táljába egy kis eledelt.
..de én így szeretem.
Ledobtam magam háttal az ágyra,ami puhán huppant.
Nem tudom miért..De beleszerettem ebbe a helybe.
Magamhoz öleltem egy párnát.
Sosem akarom itt hagyni.Úgy érzem,ez nem csak egy álom.Ez nem lehet csak egy álom.Ez valami más..Valami új,és élvezetes.
Bevackoltam magam a takaró alá.
Mint egy új esély.

Alice Csodaországban - 13.fejezet

,, Valahol,valamikor, valamiért lapoztak eggyet egy nagy könyvben. A könyvet ki kezében tartotta,nem tuhattuk hogy leány-e vagy férfiú, kicsi-e vagy nagy,olvas-e vagy ír, csak azt,hogy nagy mosolyra húzta száját,és a szemöldökei felértek szinte a homlokáig a csodálattól. " [Lola]

~Újabb hajnal

*Alice*

-Ez meg mi volt ? - hallottam még Chershire a szájából a kérdést,amikor becsukták az ajtót. Én meg csak ott mosolyogtam zavaromban, egymagam,és a kilincset  bámultam.
Julius időközben eltűnt, ezek szerint szabad lábra engedett a házában.
De nekem most már nem volt kedvem ide-oda ugrálni.. csak álltam.
A képek elvették a kedvemet.
Aludni akartam, egy biztonságos szobát és végre egy kis magányt, nyugalmat. Az utóbbi kettőt már rég óta hiányoltam.
Néha jó ha az embertbékén haygják egy kicsit,hogy elbeszélgessen önmagával. Átgondolhatja a dolgokat,és nem veszti el a fejét..
Körülbelűl öt napja lehetek itt. Már nem is tudom. Az időérzékem felett elvesztettem az irányítást.. már azt se tudom hányadika van. Vagy hogy milyen év..
öt nap,mégis mennyi minden,amiket még fel sem bírtam dolgozni. Az agyam folyton kattogott,csak ment ahogy a történések is .. és nem állt le mélyebben gondolkozni. Pedig lett volna rá oka.
Amikor végre rászántam magam hogy megmozduljak,körbenéztem.Felmértem a terepet, -úgy rendesen.
Ahogy az ember benyit a főbejáraton, a nappaliba téved rögtön.     A nappali kicsinek látszik,a sok-sok érdekes tárgy miatt... mint egy múzeum! Minden eggyes polc dugig van,és még micsoda dolgokkal! Képek (csak Juliusról nincsen egy sem) szobrok, könyvek,órák.. lámpák,szerszámok,papírok,tollak,füzetek..
minden-minden rendezetten szana-szét. Mintha beállították volna ezt a rendetlenséget.
És az ajtók, amiből szintén volt jópár.. a kör alakú szobában volt vagy 6 ajtó... Igen,furdalt a kíváncsiság hogy mik lehetnek mögöttük,de legyűrtem. Egy ideig.
És a kis kanári..
- Szia, kisöreg! - léptem a kalitkához megint - Nagyon szép helyen laksz,tudod-e? - mosolyogtam rá - Most...egy ideig...öhm..velem is osztoznod kell a házadon. 
Meddig maradok még itt? Eggyáltalán el akarok menni? Már régóta nem volt semmi ehez hasonló gondolatom.. csak sodródtam az árral.. Végülis senki nem mondta meg hogyan menekülhetnék el.
- Na most, jó hogy itt hagyott.. de hol van Julius? Mit csináljak? Csak kénytelen leszek benézni az ajtók mögé.. - sóhajtottam,és szépen sorban ki-kinyitottam őket. Az első a konyha volt. A második egy sötét hely, ahol amikor villanyt kapcsoltam órákat és órákat láttam felhalmozva. A negyedik egy hálószoba volt,gondolom a vendégszoba,-lehet hogy ebben fogok lakni..-,az ötödik mögött pedig végre Juliust találtam egy ugyan olyan íróasztalnál ülve,mint a nappaliban.
- Kopp-kopp!  - mondtam kopogás helyett - Zavarok?
- Igen..de ha gyors leszel,meghalgatlak. Ezekkel még ma végeznem kell. - nézett  egy kosárnyi órára
- Nagyon szép házad van..anno...melyik lenne az én szobám?
- Kinyitogattad az ajtókat,mi? - nézett rám Julius - Az elöző lesz a tiéd. A ruhás szekrényben találsz egy hálóinget,a többi ruházatodat elintézem. Kezd sötétedni,ezért ajánlom,hogy térj nyugovóra. Reggel nyolcig itt alszom,addig fel ne merj kelteni. Hogy miközben nem vagyok ott mit csinálsz,a te dolgod. De - tolta fel a szemüvegét rám nézve - Ne törj szét semmit.
Huh. Ezek nem is olyan nehéz szabályok.. Szóval maradhatok itt,azt csinálok amit akarok és cserébe csak annyit kell tennem hogy békén hagyom és nem verem szét a házát. De..
-..Szeretnék segíteni a munkádban! - hajoltam meg - Cserébe,hogy itt lakhatok .Nem akarok ingyen élő lenni! 
Átgondolta a dolgot,-legalábbis pár percig csendben bámult maga elé. -Eggyelőre még nem kell segítség.De köszönöm,hogy felajánlottad.Most pedig,ha megbocsájtanál.. - vett a kezébe egy apró szerszámot
- Ó,persze..Jó éjszakát! - köszöntem el
Biccentett.

*Julius*

Dolgozni szeretne..Csak kár,hogy még azt sem tudja hol él.

*Vivaldi*

- Heeee?Alice azt a porfészket választotta a kastély helyett? - néztem rá Peter-re
- Igen,felség.Saját akaratából döntött.
- Hát legyen.Ha ő agy akarja,nem ellenezhetem.azért kérlek néha látogasd meg a nevemben is.. - néztem rá 
- Természetesen, királynőm. - hajolt meg,és elment

Mi késztethette ilyen döntésre? Talán nem élvezte a kastély beli életet? Hagyjuk. Végül is, szabad. Ő szabad.. - néztem ki az ablakhoz lépve.
Néhány szolga sűrgösködött, udvar hölgyek nevetgéltek a labirintusban sétálva.. Zajlott az unalmas, egyszerű élet.
Sóhajtottam.
Megértem, miért is akart elmenni.. - léptem el az ablaküvegtől - Néha én is szívesen eltűnnék erről a helyről.
Ha tehetném.

*Peter*

Bár nem tudom,azok után képes leszek-e a szeme elé kerülni..   Mi is történt valójában,azt még én se tudom. Olyan furcsa érzésem volt amikor Alice szemeibe néztem és mintha..
Nem! - megráztam a fejem -  Elfelejteni, elfelejteni, elfelejteni.......

*Chershire*

- Mit csináltál már megint? - nézett a véres karomra - Nem megmondtam, hogy ne lófrálj a kastélyban?
- De most a bál..
- Tudom, tudom. Jól van - dobott egy törülközőt felém - Ápold le azt, ne vérezd itt nekem össze a padlót! - dobott nekem egy darabka fáslit.
- Igenis! - kaptam el az ép mancsommal.
Szeretek itt élni,ez a második valódi otthonom.
Az első Alice háza volt.
De itt is mindenki kedves, segítőkész és jó az élet.
Majdnem mindenki..

*Alice*

Esteledik, és ezen már nem is csodálkozom. Az előbb reggeliztünk,most meg már vacsorázni sem tudok, leragad a szemem.. - nyitottam ki a hatodik ajtót,ahol a fürdő volt, mint gondoltam.
Letusoltam, felvettem a hálóinget, és bedőltem a nagy és puha ágyba, majd lehunytam a szemem. Nem fáztam,a takaró nem kellett.
Gondolkodtam.
Hát  végül nem jutottam el  ahhoz a kanárihoz, kihez szerettem volna..de mindegy is.. *ásítás* 
Összegömbölyödtem,és elnyomott az álom.

*Julius*

Nem vagyok az apja vagy mi.. minek akartam bemenni? - állt meg a kezem a kilincsnél -

De azell ellenőriznem, nem törte-e szét a szobát. - benyitottam.
Nem. Csak összegömbölyödve aludt,és a szemeit ráncolgatta,-egyáltalán nem tűnt békésen alvónak. A takarója mellette hevert összegyűrten,nyílván lerugta.
Rádobtam és kimentem. Ezentúl ezzel sem kell törődnöm.
- Meg fog itt élni... - suttogtam 
Remélem.

*Alice*

Álmomban.. Egy furcsa helyen jártam. Nagy fehérség az örökké valóságig.
Csak én álltam ott és egy furcsa, középkorú öltözésű szemkendős férfi.
- Phantom a nevem,örvendek, Alice. Reméltem hogy egyszer találkozunk és csak eljött az idő. - nyúlt a kezem után és kézcsókot adott.
- Én is, Phantom. Honnan tudod a nevemet?
- Nincs olyan dolog amit ne tudnék rólad. - mosolygott.
És ha te tudnád,miért vagy itt.. - gondolta Phantom.
- Mit szeretnél? - kérdeztem.
- Sok kérdésed van igaz? Én csak válaszokat szeretnék rájuk adni.
- Válaszokat? - gondolkodás nélkül belementem,mert egyszerűen muszáj volt megszereznem a válaszokat - Mi az a Csodaország? Milyen játék? Miért kerültem ide? Hogy juthatok ki innen? Mit kell tennem? Hogy vannak a valóságban -
- Ennyi egy szuszra elég lesz, nem akarjuk hogy megfulladj, igaz? - mosolygott az - Csodaország egy hely, ahol bármi megtörténhet. Élvezd csak, hogy ott élhetsz ezentúl. A játék..amiben te is csakbábú vagy? Még nem tudhatod ezt meg. Talán soha sem. Kijutni kijuthatsz,de nem ajánlom.Túl sok szomorúságot hoznál mindannyiunkra.. Itt az emberek szeretnek Alice! Mert új vagy,számukra érdekes,senki nem akar eldobni,mindenki keresi a társaságod.. hát nem erre vágytál mindig? Hogy ne csak egy senki legyél,hanem valaki?
És az utolsó kérdésemre nem válaszolt.
De igaza volt. Mint gazdag,befolyásos családban élő leánygyermek,nem voltak bárátaim,és mindenki csak a pénzemért szeretett.Vagyis legtöbbször eggyáltalán nem..
Itt tényleg érzem,hogy kedvelnek,pedig még szinte semmit sem tudnak rólam.
Vagy többet mint gondolnám? - szólalt meg egy hang legbelűl,de gyorsan elcsitítottam,ugyanis nem akartam túldramatizálni a dolgokat.
- És..mi újság van a valóságban?
Egy ideig csendben bámult maga elé. - A földön,dárgám?Hát,sok minden megváltozott mióta elmentél.Tudod,az idő telik,nem is akár hogyan.
- Nagyon ravaszul kikerülöd a kellemetlen válaszokat. - tettem karba a kezemet. - De lenne még egy kérdésem. - néztem fel rá reménykedve - Hogy van a nővérkém?És apa? 
- Jól. - mosolygott - Most már egy másik helyen élnek,hiányzol nekik,de boldogak,mert így láthatnak - suttogta.
- Látnak engem? Eh..
- Sajnálom drágaságom, remélem kielégítő válaszokat adhattam. - vált fokozatosan a semmibe.
- Nem! Eggyáltalán nem, még van kérdésem és.. - nyúltam utána,de már késő volt.
Kinyíltak a szemeim,és ilyedten felültem.
Itt vagyok,még mindig Csodaországban. Éjjelnek tűnik még mindig,bár már fény szűrődik át a függönyökön keresztűl.
Félek,mert hirtelen úgy éreztem,az ismeretlenben vagyok,teljesen egyedül..
Kimegyek a nappaliban,ahol már(vagy még mindig) minden függöny el van húzva,és a hajnali fény besüt.
Molly,a kis madárka éberen nézeget engem,mit csinálok.
A ketrece melletti polcon találtam zacskóban madár eledelt és óvatosan beleöntöttem az okosan kitalált tálkájába (a ketrecen egy vízszintes hely,mint amekkora a tál ki volt hagyva,így a ketrec kinyitása nélkül lehetett enni adni neki) Az itatóját már csak benyúlva tudtam kiszedni,de szerencsére nem repült ki a madárka.A konyhában,-mután vizet engedtem az itatóba,-kávét kerestem,majd a modern kávéfőző segítségével egy gyenge és édes kávét csináltam magamnak,Juliusnak meg egy jó erőset,gondoltam ha ő olyan sokáig fent marad,elkél a koffein.Csendben dolgoztam,ugyanis az órák még csak hajnali 5-öt mutattak.A meleg kávémmal a kezemben (remélem nem lesz mérges Julius hogy használtam a konyháját) felsétáltam a lépcsőkön,hogy felkutassam a terepet. Valahol itt kéne legyen a lépcsők végén a teraszra a bejárat.. És valóban.

Kinyitottam az ajtót,és hüvös,párás szél kapott bele a hajamba.
- Gyönyörű innen a kilátás! - sétáltam a korláthoz,és rákönyököltem.
Remélem tudok majd segíteni Julius-nak. - kortyolgattam a kávémat és elvesztem Csodaország gyönyörűségében.
Köd volt,de nem túl vastag,így át lehetett látni.Csúnya idő lesz ma a fekete felhőkből ítélve és még a nap se kelt fel,de még is varázslatos hely ez.
A tekintetem  a kastélyra tévedt,ami,-khm- nem épp a legközelebb volt a toronyhoz. Vajon Peter hazaért?
És mi volt az a furcsa érzés? Ajaj.. megint az elpirult arca,a kék szemei jutottak eszembe. Hogy nekem miért kellett simogatnom a nyuszit?!
És a legrosszabb,hogy az én fejem is némiképp vörössé vált,amikor rá gondoltam.
Kicsit fáztam,de a magamra terített takaró némiképp felmelegített.
Tovább néztem,a kastélyon kívüli helyekre. Először is,volt az erdő,-az óratorony a szélén állott. Az óratoronytól jobbra egy óriás kereket véltem kirajzolódni,meg rózsaszín-fehér-lila-sárga,-egyszóval élénk színű dolgokat,amik szinte egybefolytak. Az gondolom ott egy vidámpark lehet.
Balra a kastély volt,és ha lehet ilyet mondani,de nekem szemben,vagyis az óratoronnyal szemben a Blood vára vagy milye magaslott.
Sétáltam egy kicsit a korlát mentén,és a torony déli részére vetődtem. Az óratorony mögött volt még egy kis erdős terület,majd utána egy nagyobb lakott terület. Gondolom a város.Onnan jöttünk.. De az nem lehet. Várjunk csak.. - sétáltam vissza az északi felére- és a kastélyra hunyorogtam,próbáltam megkeresni azt az ösvényt,vagy akár egy templomot..
És megtaláltam a patakot. Szóval két város is van. Nem kéne ezen csodálkoznom,hisz végülis ez egy ország,hahó! Sőt,még több is lehet,mert kis házakat,templomokat szana-szét el-el vetve még találtam.
Elfogyott a kávém. Már csak azért szorongattam a csészét kezem közt,hogy felmelegítsen.
Sóhajtottam. Reménykedem benne,hogy a mai nap kevesebb eseményben lesz részem. Inkább dolgozni szeretnék,vagy maximum ha kell,bemegyek a városba vásárolni. De legszívesebben olvasnék. 
A hajnali felkelésben az a jó,hogy minden olyan csendes.. senki sem zavar meg.. egymagamban lehetek a gondolataimmal.. és egy olyan pillanat,amit úgy érzem nem lehet el venni tőlem. Mintha csak az enyém lenne az ébredező táj gyönyöre.
És elhiszem, hogy tényleg csak az enyém..

Alice Csodaországban - Különkiadás

Sziasztok!^^
Remélem tetszeni fog,egy kis külön kiadás,melyet Alice nővére "írt". :3
Jó olvasást!
_________________________________________



Egyszer,valamikor..


A neve Alice. Akkoriban, vagyis pontosabban most,miközben e sorokat írom, alig töltötte be a hetedik életévét. De máris minden érdekelte,tanulni akart, követelte hogy tanítsam..olvassak fel neki esténként a mesékből.. tanítsam meg  őt számolni. Bár a dadánk ellenezte mindezt ( merthát az ő dolga lett volna, csak Alice nem bírt várni míg eléri azt a kort, amikor már tanítója lesz ) én megmutattam neki mindazt,amit 10 esztendősen egy gazdag leány gyermeknek megtanítottak.
Apánk akkortájt még ránk-ránk nézett,fennállt a "jó család" címszó. Alice imádta Őt. Ami persze egy gyerektől elvárható. Csüngött a szavain, csillogtak a szemében a fények valahányszor elvitt minket bárhova. Minden kis apróság megdobogtatta szívét.

Emlékszem, ezekben az években a legkedvesebb emlékem az volt,mikor kimentünk a hegyekbe a nyaralóba. Csak mi, apa, Alice és én.
Mi könyörögtük ki hogy arra az egy hétre ne jöjjön a dada. És apa belement. Látni kellett volna a nő arcát! Hogy fel volt dühödve! Még a haja szála is égnek eredt.
(Szerintem úgy gondolta,hogy ennyi munka után neki is kijár valami szabadság.Megkapni megkapta,nem leszünk a nyakán.)
Így hát elutazhattunk! Egy gyönyörű helyre.. Ahol én már voltam,még régebben. De Alice-nek ez volt az első messzebb illetve hosszabb ideig tartó kirándulása. Nagyon fel volt lelkesülve, természettudománnyal kapcsolatos képes könyveket nézegetett, és amit tudott egyedül, amit nem segítséggel megértett. Nagyon aranyos, kissé önfejű kislány.
Így amikor készültünk, csomagolás közben a dadának szépen fennhangon sorolta a mérgező,nem mérgező gombafajtákat ,és hogy melyik állat ártalmatlan, melyiktől kell tartani. Apának már egy nappal ezelőtt elmondta, sőt,új információkat is szerzett tőle.
- A farkasok jámbor állatok ha nem ingereljük, vagyis bosszantsuk fel vagy irritáljuk hússal, vérrel.. 
Felkaptam a fejemet. - Alice, ígérd meg, hogy még ha jámbor állatnak is írják le, sosem fogsz közel merészkedni! Nem,egyáltalán nem mehetsz farkasok közelébe!Megértetted? 
- Még fotó képet sem szabad? - nézett rám szomorúan
- Nem!Az nagyon az ingerelő hatások közé tartozik.Majd távcsővel lehet hogy meglátunk egyet-kettőt.De életközelből semmiképp. - mondtam ki komoly hangon.
- Értettem!Tehát..hol is tartottam?
- Erdei mókus. - hajtott össze egy ruhácskát Meldy,a dadánk.
- Igen,erdei mókus.Kis aranyos jószágok,de veszettséget,vagyis halállal járható komoly vírust,azaz betegséget is okozhatnak,ha egy veszett mókus megharap..
És fojtatta.Olyan szavakat mondott el,-és meg is magyarázta,amiket talán nem is ért,de bemagolta.
Ez az én kis hugocskám.
Amikor eljött a nagy nap,elköszöntünk Meldy-től,és kocsiba ültünk.
- Papa,látni fogunk őzikéket? - tette fel a sokadik kérdését Alice
- Bizonyára.
- Papa,ugye nem fogsz vadászni?
- Bizonyá-.. - dőlt be a remek cselnek - Öhm.. - sóhajtott - Nem fogok..
- Rendben. - hagyta abba a kérdezősködést,és visszaült a helyére (eddig apánkra csimpaszkodott, és lelkesen figyelte válaszait)

- Megérkeztünk lányok! - ébresztett apánk a hosszú út végén.
- Mrrr... - nyögtem fel
- Gyönyörű!! - ugrott ki a kocsiból Alice és elkezdett forogni,majd beszívni a friss levegőt.Más a levegő erdőn,mint a nagyvárosban.

- Onee-channal akarok aludni! - jelentette ki amikor beléptünk az óriási nyaralóba
- Egy szobában fogunk aludni,semmi akadálya. - mosolygott édesapánk,és a csomagjainkat a cselédekre bízta.-Nos,mit szeretnétek először csinálni?
- Menjünk... - ugrott fel a heverőről Alice - Oda ahova Nee-san szeretne menni.Legyen az első nap az ő kívánsága!Hány óra van?Már ebédeltünk,de a nap még fent van.
Egy-két órát még bóklászhattunk - osztotta ki az engedélyt apa,és elment berendezkedni.
Alice rögtön az erdő felé vette az irányt,úgyhogy követtem.Futottunk,élveztük a friss levegőn szaladgálást.. Felfedeztünk egy kicsinyke patakocskát,ahol később sokat fürödtünk.. de beljebb nem engedtem hogy menjünk.Magamat is erősen késztetett volna a kalandvágy, viszont mint idősebb gyermek, felfogtam a veszélyeket.

Másnap,és utána még három napig csodás idő volt, túráztunk ,lubickoltunk, horgásztunk.. Mint apánk megígérte felmentünk a madárlesbe, s onnan távcsővel Alice állatokat keresett. Csalódására se farkast, se rókát nem látott, de örömmé váltott ez át, amikor megpillantott egy kis vaddisznó-családot .És a pindurka vaddisznókat... ahogy szépen, majdnem egyenes sorban cammogtak az anyjuk mögött. Nem sokkal később még egy sünit is kiszúrt, aki már rég ott lehetett öszegöngyölödve, -szem előtt- de jól be olvadt a környezetbe, ezért csak amikor megmozdult látszott. Mégis, a legszebb az volt, amikor apánk csendre intett bennünket, és azt mutatta, nézzünk le. Lélegzetünket visszafojtva lenéztünk, és mit láttunk,mit nem,egy őz csordát! Vonakodva lépdeltek, hegyezték a fülüket,meg se mertünk mozdulni a madárleső építmény tetején.. Először a nagy szarvas lépkedett hatalmas agancsaival, utána a nőstények, és mellettük kis őzgidáik. Sajnos csak áthaladtak alattunk... de megcsodálhattuk az őzek nemzetét! Alice-nek ezek után már nem volt búslakodásra oka.
A negyedik ott töltött napunkon azonban eljött a rossz idő,és a nyaralóba szorultunk, ahol igen nagy volt a tétlenségünk.Az előrejelzés azt mondta, hogy legalább egy hétig még ilyen idő lesz. Így a hegy mászást elfelejthettük.
Apánk szomorú hírrel fogadott egy reggelen :
- Lányok..hazamegyünk.
Csendben néztünk rá. Azt akartuk,hogy álljon el az eső most és azonnal, hogy újra felölthessük fürdő ruhánkat, és egymásra pancsolhassuk a kellemesen langyos vizet a patakban.. hogy hallgassuk amint apánk az erdőben különféle vadász meséket mond. Hogy megélhessük milyen a hegymászás.. És hogy sose érjen véget ez az együttlét. Tudtuk, hogy ha hazamegyünk,apánk bizonyára nagyon elfoglalt lesz, mint általában.
- De... 
- Nem kicsim, nem lesz jó idő.
- Akkor legalább holnapig had maradjunk! Holnap jár le az öt ap,vagyis az egy hét, hétköznapja. - kérlelte Alice
- Ha így szeretnétek mindketten..
- Igen! - helyeseltem. Mert nem tudtam mi mást tenni. Legalább még egy nap.
Azon az egy napon gumicsizmába léptünk, esőkabátot vettünk ,és amikor egy kicsit is elállt az eső, lementünk a patakhoz békát fogni,mert elő jöttek a sáros latyakos időben.
Emlékszem, voltak elcsúszások, mire hazaértünk még apánk is sáros volt.. de legalább jól mulattunk. A békákat pedig a végén közösen elengedtük. Én ötöt, Alice kettőt ,apánk pedig négyet fogott.

Hazatértünk.. és Alice elkezdett kérlelni, hogy had szóljon ő is a történetembe. Így hát az ő emlékei is belekerültek később e sorok között (mert nem emlékezhetek egyedül mindenre) Nagyon szerettem,és szeretem is a húgomat. Nálánál jobb kishugicát el sem tudnák képzelni .Még azt se bánom, ha néha hideg vizet önt nyáron a nyakamba. Azt se, ha kicseréli a limonádémat mosószeres vízre. Mert utána rájövök, hogy olyan nincs tökéletes. Ha csak jóság lenne,és semmi játékosság,életképtelen márványszobornak is hívhatnánk. Ezért gyerek. Ezért vagyok én is az. Mert még megvan bennünk az élet,a játék és a kíváncsiság!

Alice Csodaországban - 10.fejezet

~Az Óratorony?


*Alice nővére*

Már a tél első hava is lehullott, de Alice még mindig sehol sincs.. Apa! Miért? Adj választ..
- Kisasszony, pihennie kell, egyre rosszabbodik az állapota.
- Tudom. - mondtam halkan, és visszafeküdtem az ágyba. Most már nem számíthatok senkire.

- Uram, nem mehet be! Lady Elisabeth gyengélkedik.
- Muszáj beszélnem vele. - lökte félre a cselédlányt,és benyitott a szobámba
- Igaz a hír hogy..
- Igen. Mindkettő.
Arca rémületbe váltott át, pedig Alice már rég kinyílvánitotta kapcsolatuk végét.
- Hogy vagy?
- Rosszabbul. Nincs értelme. De.. emlékszel? Tartozol nekem. - néztem komoran a szemeibe.
- Igen. - bólintott,és leült a teaasztalomhoz.
- Azt kérem, hogy ha Alice hazajönne.. Vigyázz rá helyettem is. Értetted, Blood?
- Igen.

*Alice*

Tehát.
Csokis vagyok, el kell mennünk valamien Julius-hoz, és a könyv, amiről még mindig semmit sem tudok, nem ezt írta ami történt. De mi kellett volna akkor történnie?
Már megint futunk!
Hirtelen erős érzés futott végig rajtam,amit itt eddig még csak az álmaimban éreztem.
Honvágy.
Kiértünk az erdőből, és nekem egyre csak olyan érzésem támadt, hogy haza akarok menni. Féltem, rájöttem,hogy itt minden annyira.. Idegen .Hiányzik Apa.
Hiányzik Onee-san.
Hiányzik..
Maga a valóság, ahol minden valós, és kemény.. de mégis, ott éltem!
Haza akarok jutni.
A kis kanári.. vagy valaki ..mondjon már valamit!

*Ace*
Alice hirtelen letört lett. Még így is aranyos. Az arca, a keze, a lesütött szemei.. érzek végre valamit.. Talán erről beszélt a könyv?

*Alice*

Ace hirtelen megállt, a szemembe nézett, és megölelt. Erősen magához szorított.
- Itt sosem vagy egyedül. - suttogta, és miután elengedett megfogta a kezem, amitől még jobban elpirultam, ha az ölelést nem is számítjuk, akkor is minimum egy paradicsom pirosságát vette fel az arcom.
Még mindig nagyon el voltam havazva.. .de eldöntöttem, hogy a jelenben élek, és majd ha haza érek, beszélek a kanárival. Azért élveztem a túrát az erdőben.
Az erdő,a fák sokasága..; tele volt különféle jelzőtáblákkal, útvesztőkkel..
Eggyik táblán ez állt : Blood Dupre, a másikon a kastély rajza, a harmadikon, ami a legnagyobb volt talán mindközűl egy vidámpark.. Boldogság Vattacukra. És még voltak kisebbek, de azok csak útvesztők lehettek.
Nem igazán figyeltem, merre megyünk, túlságosan lekötött az a melegség, ami Ace nagy és biztonságérzetet nyújtó kezéből áradt.
Így kicsit meglepett, amikor megállt.. az erdő közepén.
-Anno.. - dörzsölgette meg a tarkóját féloldalas mosollyal - Azt hiszem.. eltévedtünk.. megint..
Hát igen, nem először kellett hátrafordulnunk már. Csak egy baj van. Kezd sötétedni. Nincs kedvem újra a farkasok társaságába keveredni.
- Bocsánat! - hajolt meg, és tényleg látszott rajta hogy kellemetlenül érzi magát - Mindig eltévedek.
- És ilyenkor mit csinálsz?Ha sötétedik. - néztem körül
- Mindig nálam van ez.. - dobta le a válláról a hátizsákját,amiből előhúzott egy sátrat és egy batyut,amiben feltehetőleg étel van.
Elmosolyogtam. Majd elkomorodtam.
Hogy kerültem én idee? Már száz százalék, hogy keresnek a palotában.
Aztán visszaemlékeztem az okokra amiért a palacsintámat ott kellett hagynom..
A macska jött. A fenébe! Chershire volt az!
- Kérlek.. vigyél vissza a városba! 
- Menj csak - bukkant elő a sátorból - Fáradt vagyok. Sokat mentünk
Sóhajtottam. - És én hol kapok helyet?
Felhúzta a sátor bejáratát.
- Ne is álmodj róla.
/ körülbelűl tíz perc sötétben-az erdőben-egyedül-kint lét után /
- Oké, te a sátor szélére húzódsz én pedig.. - húztam fel a zipzárt, de Ace már aludt.
Egy hálózsákba bújt be, és a barna haja és szempillái a sötétben feketének tűntek. Mellette egy kis hely volt, és a kabátja meg egy pokróc leterítve.
Hát gondolt rám. Nagyon kedves valójában ez az ember. - bújtam bele az Ace-illatú kabátba, ami kellemesen felmelegített a hideg éjszakában. A pokrócot is magamra húztam majd kezemet az állam alá téve lehunytam a szemem.
Át kell gondolnom a dolgokat, minden annyira gyorsan történik itt. Szinte el sem hiszem, hogy nem álmodok.
Vagy mégis? Ez egy álom lenne? Egy álomban az ember szokott aludni? És az álom ilyen hosszú is lehet?
Mik is történtek.. mi valós és mi nem?
Találkoztam pár kedves emberrel. Vivaldi..Peter..
És Chershire, akiről azt hittem elveszett. Apu azt mondta, hogy talált magának egy szép cicalányt, és elszöktek együtt. Nem mondott igazat,tudtam. Chershire nem hagyna csak úgy el.
Blood.. Akiről még szinte semmit nem tudok,de lányos zavarba jövök ha csak rá nézek.Annyira furcsa..
És Ace.. a magányos Szívlovag. Vajon mindig így alszik? Egyedül ebben a sátorban, kiszolgáltatva bármilyen rablónak, állatnak? Sosem fél, hogy nem éri meg a reggelt?

*Ace*

Alice már biztos bejött. Hallom a szuszogását, érzem.

Másnap reggel a madarak csicsergése ébresztett.
-Mrr... - motyogtam felkelve. Megnyomtam a jobb kezem. Megpróbáltam felemelni, de valami lenyomta. Oda fordítottam a fejem. Alice.
A karomat használta párnaként, úgy aludt.
Biztos vagyok benne, hogy ezért aludtam ilyen jól. A másik kezemmel átnyúltam rajta, mire ő megmozdult, és még közelebb ért hozzám. Rátettem a pokrócot. Fázott.

Egy ideig csak néztem a sátor tetejét, majd óvatosan felültem, és a karom helyé a hálózsákot tettem.
Mocorgott egy kicsit, átölte a puha anyagot, és becsukta a száját. Kisurrantam a sátorból, kinyújtózkodni.
Már tudom hol vagyunk.. Akkor ez után jobbra kell menni.. és pár bozótos úton.. majd oda érünk. Látom is. Hisz nagyon közel vagyunk. Csak a sötét tévesztett  meg.

*Chershire*

Hogy... A Szívlovag!
Nyaa Alice.. remélem nem bántották. Megnézem az Óratoronynál. Ott szokott az tanyázni.

*Alice*

Mnyaaaa... nyitottam ki a szememet. Hát, még mindig itt vagyok.
- Jó reggelt! - másztam ki a hálózsákból
- Mehetünk?
- Hova? 
- Az Óratoronyba. Reggelizni.
- O-oké.
Gyorsan összeszedte a sátort, és - most már céltudatosan,- jobbra fordult.
Keresztülmentünk pár bozóton, boldogan az ötletem hatását hogy a legkényelmesebb cipőm húztam fel még a városba menetelkor, amit még a valóságban is hordtam, mert jól bírja a strapát.
Csendben mentünk.
Annyira belejöttem az együtemű sétába, hogy amikor Ace megállt, szépen neki is ütköztem a hátának.
- Itt vagyunk! - mondta, és elegáns mozdulattal rámutatott a tenyerével a nagy épületre.
Egy toronyhoz értünk, aminek az alja kissé szélesebb volt, és egy hatalmas bejárati ajtó tátongott rajta, felette pedig terasz, -korlátokkal. A tetején, nemis igazán a csúcsán, de mint a Londoni Big-Ben-nél, egy óra állt, de csak dasznek, ugyanis nem mozdult a másodperc mutatója.
Bementünk az ajtón, miután lefagytam az ámulattól, miután felébredtem, rögtön nekikezdtem az ide-oda szaladgálásnak, mert annyi könyv, annyi érdekes darab.. minden,amit szeretek itt volt!
Amikor egy asztalhoz értem, egy bábut láttam meg, akit úgy formáztak, mintha órát készítene. Milyen élethű bábú! A hosszú, fekete, - szinte kékesen fénylő - haja.. a ruhája, a keze, az arca.. és főleg a szemei.. Megbökdöstem,és meglepetésemre elkezdtek rángani a szempillái.
- Ez.. egy ember? - fordultam Ace felé csodálkozva
- Igen, egy dolgozó ember, akit megzavartak! Minek hoztál ide ilyeneket? - nézett rá Ace-re szemrehányóan.
- De ő Alice! - próbált kimagyarázkodni
- És mit érdekel az engem? - nézett rezzenéstelen arckifejezéssel
- Mondom ő Alice! - válaszul még mindig az az arckifejezés maradt a férfin. - Jól van, feladom. Alice, ő Juli, Juli, Alice.
- Khm, örvendek hölgyem, a nevem Julius Monrey, itt élek, illetve dolgozok az óratoronyban, ami mellesleg semleges terület, így nincs jogomban önt kidobni. - hajolt meg Julius.
- Nem gond ha körülnézek? - kérdeztem lelkesen
- Eddig is azt csináltad.. - motyogta - Persze. Csak nyugodtan. De nem nyúlni semmihez, nem összetörni és.. - vett nagy levegőt - Nem levenni a helyéről. - mondta még ki, de ekkor már messze jártam a szobában és épp egy könyvbe olvastam bele. Hoppá!

Alice Csodaországban - 9.fejezet

~A Szívlovag


*Alice*

Ültem, és figyeltem Csodaország kis városát a felkelő nap fényében.

Najó, ez is megvolt és még nincs este - gondoltam a város macskakövezett útján sétálva - Néztem lányos bájjal a napfelkeltét!
Kis lelkiismeret furdalással ám, - hisz lehet, hogy aggodalmat okoznék? - de elindultam a városba szétnézni.

*Chershire*

Hol lehet Alice? Mi történik itt? Az emberek elmennek... Alice nincs itt, és minden elromlott. Meg kell találnom.
Miután szétnéztem az udvaron, a szimatom a kastély bejáratához vezetett. 
Követtem Alice illatát : zöld alma ,  néha, - ha épp frissen hajat mosott - orgona virág. A város felé ment!
Hogy képes.. Mindig bajba keveredni.. - motyogtam, majd rátértem az oda vezető ösvényre.

*Peter*

Hol lehet?Már átfésűltem az egész palotát! Mindent elrontott az eltűnése.. Meg kell találnom.. 

*Vivaldi*

- Nyugodj meg,csak meglesz! - mondta szemérmetlenül Blood
- Nem fogod fel? Ha az itteniekre ilyen hatással volt, akkor mi történik ott? - szegeztem fel a kérdést, ami nem hagyott nyugodni.
Alice-t meg kell találni.

*Alice*

Mennyi ember! Vajon hány óra lehet? Már ilyen korán lenne? Egy piac.. Tényleg, hisz már vasárnap van! Milyen gyorsan telik az idő! Biztos már a bálnak is vége. Végignéztem az embertömegen.. Ahol ismeretlen, felfedezhetetlen felnőtt arcokra találtam, de szikrázó mosolyú kisgyerekekre is, akik épp az almácskájukat vagy az édességüket eszegetik anyukájuk kezét fogva. 
*korr~*Ó-ó.. Ez bizony az én hasam volt..
Éhes lettem hirtelen az eladók között nézelődve. De pénzem nem volt. Még csak azt sem tudtam, mivel fizetnek itt.
Eldöntöttem hát, hogy amint kijutottam innen, visszamegyek a palotához, reggelizni.
Uramisten! Palacsinta.. - csorgattam a nyálamat, kicsit túl sokáig, ugyanis valaki nekem jött.
Mindketten megtántorodtunk, - én a nagy lendülettől le is estem.
- Bocsánat! - hallottam meg előszőr a hangját. Kinyitottam az első szememet, megláttam egy kezet. A kéz tulajdonosát is szemügyre vettem, és arra a következtetésre jutottam, hogy megengedhetem magamnak a segítség elfogadását.
- Én kérek elnézést...  *Korr~*  Duplán. - pirultam el.
- Van kedved egy palacsintára? Én állom. - kacsintott rám.
Kihagyhattam volna ezt az ajánlatot. De nem tettem. Jó érzéssel töltött el csak ránézni a fiúra. A barna, szemébe lógó haja.. A természetellenesen vöröses-barna szemei.. A lovagias kabátja, mely ezer zsebbel, csattal, s még kitudja mivel egészült ki.. A kard az oldalán.. Kicsit ilyesztőnek tűnhet, de a mosolya az egész külsejét megváltoztatja. Sugárzott a kedvességtől.
- Hát.. - porolgattam szoknyámat
De nem adott időt dönteni.
- Milyet kérsz? Csokisat, lekvárosat, vagy gyümölcs darabkás joghurtosat?
Az elsőt választottam, ugyanis az előttem állók palacsintájából ítélve abból tesznek bele a legtöbbet.
- Nyamiii!! - tátottam nagyra a számat, és neki kezdtem a pusztításnak. Ő csak nézett fürkészően. Kicsit zavarba jöttem, ezért próbáltam illedelmesebben enni.
- Anno.. Köszönöm! Mivel hálálhatnám ezt meg? - kérdeztem
- Mondjuk ha bemutatkoznál.
- A nevem Alice, és nemrég jöttem ide.. szóval most turista vagyok ebben a városban.
- Hát tényleg te vagy az, Alice! A nevem Ace, és Szívlovagként szolgálok.
- Hm.Valahogy éreztem, - nem is tudom honnan -, hogy közöd van a katonasághoz. Amolyan hatodik érzék. - nyaltam le a szám széléről a nutellát, ámbár tudtam, hogy már amugy is a teljes pofám olyan lett.
- Alice.. Alice.. El sem hiszem hogy itt van mellettem.. És mégsem érzek semmit. Furcsa, a könyv nem ezt mondja. - töprengett, és megette a barack lekváros palacsintája utolsó harapását.
Én még csak a felénél sem tartottam,a nutellával harcolnom kellett!
- Milyen könyv?

*Chershire*
-Hol lehet Alice? - álltam lábújhegyre,hogy átlássak a tömegen,de nem sikerült.Túl sok ember.Ahaa! - ugrottam fel egy ponyván keresztűl a város fodrászatának tetejére. 
-Alice..Alice.. - motyogtam,és próbáltam kiszúrni a kék rúháját,és a jellegzetes masni hajbavalóját.
-Alice! - vettem észre.De ki mellett???!

*Ace*

-Ezt meg kell kérdeznem Juliustól.. 
A könyv nem ezt írta.
Alice ki kellett volna váltson belőlem érzelmeket.De én nem éreztem semmit.Akkor most ez hogy van?
Mi ugrál ott..?
A Macska!
-Ó-ó!Nem adom! - ragadtam meg a karját,és futni kezdtünk.Még arra sem hagyhattam időt hogy szegény lány a még szomorúbb sorsú palacsintáját (ami kiesett a kezéből) sirassa.Muszáj volt elrejtőznűnk,így behúztam két ház közti résbe,eggyik kezemmel a száját,másikkal őt magát lefogva.
-Tsh! - suttogtam,és kinéztem.A macska ment tovább egyenesen.Nem hiába mondják néha hogy buta-cica!


*Alice*
- Jól van,nyugi! - engedett végre el.Nem hittem volna,hogy ezt fogja tenni.Pedig azt hittem kedves ember..És még a palacsintám is kárba veszett...
- Rossz kutya!!!

*Ace*
- Aúú!! - fájlaltam a bokámat,amibe egy jó célzással erősen belerugott.
- Ez jár a rossz fiúknak! Első szabály : soha ne rabolj el egy gyanútlan NUTELLÁS - hangsúlyozta ki - palacsintát evő lányt, főleg ne engem.
Bólogattam. - Igenis! - mosolyogtam.
- M-mi az? - kérdezte
- Olyan jól esik, ha leszídsz! - vigyorogtam
- Eh? - nézett rám kérdőn - Mindegy is.. inkább hagyjuk! - legyintett - Azonnal magyarázd meg a viselkedésed amennyiben nem kívánsz több bokán rugást. - tette csípőre a kezét. Aranyos, ha mérges, semmi kétség. A feje púpjáig elvörösödött, és kicsit még vert a szíve a futástól.

*Olvasói szemszög*

- Rossz kutya! Csak akkor kapsz jutalmat, ha azt csinálod amit mondok! Érted? - kérdezte csípőre tett kézzel chibi-Alice.
- Wau! - vakkantotta chibi-Ace, akinek közben kutya fülei lettek, és farka, amit folyamatosan csóvált.
- Na most akkor,üül!! - lengette meg a "kutya" orra előtt Alice a kutyakekszet, mire az leűlt,és angyali szemekkel kérlelte a kekszet.
- Jó kutya! - dobta a szájába a kekszet - Látod, ilyen egyszerű! - mosolygott, és tétezte a kényeztetést egy simivel is.

*Alice*

- Nem adlak át. A macska jött. El kell mennünk Juliushoz. Csokis vagy, de mindenhol. - mondta Ace