~A Szívlovag
*Alice*
Ültem, és figyeltem Csodaország kis városát a felkelő nap fényében.
Najó, ez is megvolt és még nincs este - gondoltam a város macskakövezett útján sétálva - Néztem lányos bájjal a napfelkeltét!
Kis lelkiismeret furdalással ám, - hisz lehet, hogy aggodalmat okoznék? - de elindultam a városba szétnézni.
*Chershire*
Hol lehet Alice? Mi történik itt? Az emberek elmennek... Alice nincs itt, és minden elromlott. Meg kell találnom.
Miután szétnéztem az udvaron, a szimatom a kastély bejáratához vezetett.
Követtem Alice illatát : zöld alma , néha, - ha épp frissen hajat mosott - orgona virág. A város felé ment!
Hogy képes.. Mindig bajba keveredni.. - motyogtam, majd rátértem az oda vezető ösvényre.
*Peter*
Hol lehet?Már átfésűltem az egész palotát! Mindent elrontott az eltűnése.. Meg kell találnom..
*Vivaldi*
- Nyugodj meg,csak meglesz! - mondta szemérmetlenül Blood
- Nem fogod fel? Ha az itteniekre ilyen hatással volt, akkor mi történik ott? - szegeztem fel a kérdést, ami nem hagyott nyugodni.
Alice-t meg kell találni.
*Alice*
Mennyi ember! Vajon hány óra lehet? Már ilyen korán lenne? Egy piac.. Tényleg, hisz már vasárnap van! Milyen gyorsan telik az idő! Biztos már a bálnak is vége. Végignéztem az embertömegen.. Ahol ismeretlen, felfedezhetetlen felnőtt arcokra találtam, de szikrázó mosolyú kisgyerekekre is, akik épp az almácskájukat vagy az édességüket eszegetik anyukájuk kezét fogva.
*korr~*Ó-ó.. Ez bizony az én hasam volt..
Éhes lettem hirtelen az eladók között nézelődve. De pénzem nem volt. Még csak azt sem tudtam, mivel fizetnek itt.
Eldöntöttem hát, hogy amint kijutottam innen, visszamegyek a palotához, reggelizni.
Uramisten! Palacsinta.. - csorgattam a nyálamat, kicsit túl sokáig, ugyanis valaki nekem jött.
Mindketten megtántorodtunk, - én a nagy lendülettől le is estem.
- Bocsánat! - hallottam meg előszőr a hangját. Kinyitottam az első szememet, megláttam egy kezet. A kéz tulajdonosát is szemügyre vettem, és arra a következtetésre jutottam, hogy megengedhetem magamnak a segítség elfogadását.
- Én kérek elnézést... *Korr~* Duplán. - pirultam el.
- Van kedved egy palacsintára? Én állom. - kacsintott rám.
Kihagyhattam volna ezt az ajánlatot. De nem tettem. Jó érzéssel töltött el csak ránézni a fiúra. A barna, szemébe lógó haja.. A természetellenesen vöröses-barna szemei.. A lovagias kabátja, mely ezer zsebbel, csattal, s még kitudja mivel egészült ki.. A kard az oldalán.. Kicsit ilyesztőnek tűnhet, de a mosolya az egész külsejét megváltoztatja. Sugárzott a kedvességtől.
- Hát.. - porolgattam szoknyámat
De nem adott időt dönteni.
- Milyet kérsz? Csokisat, lekvárosat, vagy gyümölcs darabkás joghurtosat?
Az elsőt választottam, ugyanis az előttem állók palacsintájából ítélve abból tesznek bele a legtöbbet.
- Nyamiii!! - tátottam nagyra a számat, és neki kezdtem a pusztításnak. Ő csak nézett fürkészően. Kicsit zavarba jöttem, ezért próbáltam illedelmesebben enni.
- Anno.. Köszönöm! Mivel hálálhatnám ezt meg? - kérdeztem
- Mondjuk ha bemutatkoznál.
- A nevem Alice, és nemrég jöttem ide.. szóval most turista vagyok ebben a városban.
- Hát tényleg te vagy az, Alice! A nevem Ace, és Szívlovagként szolgálok.
- Hm.Valahogy éreztem, - nem is tudom honnan -, hogy közöd van a katonasághoz. Amolyan hatodik érzék. - nyaltam le a szám széléről a nutellát, ámbár tudtam, hogy már amugy is a teljes pofám olyan lett.
- Alice.. Alice.. El sem hiszem hogy itt van mellettem.. És mégsem érzek semmit. Furcsa, a könyv nem ezt mondja. - töprengett, és megette a barack lekváros palacsintája utolsó harapását.
Én még csak a felénél sem tartottam,a nutellával harcolnom kellett!
- Milyen könyv?
*Chershire*
-Hol lehet Alice? - álltam lábújhegyre,hogy átlássak a tömegen,de nem sikerült.Túl sok ember.Ahaa! - ugrottam fel egy ponyván keresztűl a város fodrászatának tetejére.
-Alice..Alice.. - motyogtam,és próbáltam kiszúrni a kék rúháját,és a jellegzetes masni hajbavalóját.
-Alice! - vettem észre.De ki mellett???!
*Ace*
-Ezt meg kell kérdeznem Juliustól..
A könyv nem ezt írta.
Alice ki kellett volna váltson belőlem érzelmeket.De én nem éreztem semmit.Akkor most ez hogy van?
Mi ugrál ott..?
A Macska!
-Ó-ó!Nem adom! - ragadtam meg a karját,és futni kezdtünk.Még arra sem hagyhattam időt hogy szegény lány a még szomorúbb sorsú palacsintáját (ami kiesett a kezéből) sirassa.Muszáj volt elrejtőznűnk,így behúztam két ház közti résbe,eggyik kezemmel a száját,másikkal őt magát lefogva.
-Tsh! - suttogtam,és kinéztem.A macska ment tovább egyenesen.Nem hiába mondják néha hogy buta-cica!
*Alice*
- Jól van,nyugi! - engedett végre el.Nem hittem volna,hogy ezt fogja tenni.Pedig azt hittem kedves ember..És még a palacsintám is kárba veszett...
- Rossz kutya!!!
*Ace*
- Aúú!! - fájlaltam a bokámat,amibe egy jó célzással erősen belerugott.
- Ez jár a rossz fiúknak! Első szabály : soha ne rabolj el egy gyanútlan NUTELLÁS - hangsúlyozta ki - palacsintát evő lányt, főleg ne engem.
Bólogattam. - Igenis! - mosolyogtam.
- M-mi az? - kérdezte
- Olyan jól esik, ha leszídsz! - vigyorogtam
- Eh? - nézett rám kérdőn - Mindegy is.. inkább hagyjuk! - legyintett - Azonnal magyarázd meg a viselkedésed amennyiben nem kívánsz több bokán rugást. - tette csípőre a kezét. Aranyos, ha mérges, semmi kétség. A feje púpjáig elvörösödött, és kicsit még vert a szíve a futástól.
*Olvasói szemszög*
- Rossz kutya! Csak akkor kapsz jutalmat, ha azt csinálod amit mondok! Érted? - kérdezte csípőre tett kézzel chibi-Alice.
- Wau! - vakkantotta chibi-Ace, akinek közben kutya fülei lettek, és farka, amit folyamatosan csóvált.
- Na most akkor,üül!! - lengette meg a "kutya" orra előtt Alice a kutyakekszet, mire az leűlt,és angyali szemekkel kérlelte a kekszet.
- Jó kutya! - dobta a szájába a kekszet - Látod, ilyen egyszerű! - mosolygott, és tétezte a kényeztetést egy simivel is.
*Alice*
- Nem adlak át. A macska jött. El kell mennünk Juliushoz. Csokis vagy, de mindenhol. - mondta Ace
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése