*Alice*
Rámosolyogtam, és megkérdeztem, honnan jött. Odavezetett az ablakhoz, ahol csak a csillagokat lehetett látni, a hold eltűnt.
- Látod azt az erdőt?
- Igen.
- És azt a hosszabb fának látszó tornyot? - nézett rám, én pedig gyorsan elkaptam a tekintetem.
- Ho-hol?
- A közepén. Az az én váram.
- I-igen! Nagyon szép! - most már láttam, hisz a hold előbukkant, és megvilágította a magányosan kiálló kőfalat.
*Alice nővére*
Most mi lesz? Nem, nem gondolhatok a legrosszabbra. Jön is az orvos! Muszáj megkérdeznem..
*Chershire*
Hol van Alice? Hova kerültem? Miért simogatják ezek az idegen lányok a fülemet? Nyaaaaa!
Futáás!!!
- Aliceee! - rohantam le véletlenül az ablaknál, ahol azzal állt.
- Alice-nyan, nem szabadna ilyen gyanús személyekkel szóba állnod. - segítettem föl szemezve a Kalapossal.
*Blood*
Kezdenek érdekessé válni a dolgok. Megjelent a macsek is. Erre mást nem tudok csak mondani, minthogy kíváncsivá tett, mi lesz a következő lépése.
*Alice*
Beszorúltam két kutya.. vagyis egy macska és egy kutya közé, akik farkasszemet néztek.
Bonyolúlt ez nekem!
- Ööö.. én mennék is,álmos vagyok.. - próbáltam menekülni,de valaki megfogta a kezem. Nem Blood, nem Chershire, hanem Peter!
- Mielőtt elmész, megtisztelnél még egy táncal?
- Ne..igen! - válaszoltam megfontoltan, és engedtem hogy behúzzon a tánctérbe.
- Figyelj.. - kezdte a mondandóját - Ezek ketten nincsenek túl baráti viszonyban.
- Rájöttem.. - motyogtam. - De miért ilyen furcsa.. és barátságos..velem minden?
- Mert új vagy, mert kivülálló vagy. Vonzod magadhoz az itt élőket. Mind szeretnek, és kedvelnek téged.
- Még te is? - kérdeztem, - nem is tudom miért. Mit érdekel az engem?!
Nem válaszolt.
- Hé..
- Ne kérdezd.Úgy sem fogom megválaszolni. - pörgetett meg. - De, most fontosabb az, hogy nagyon vigyázz magadra. Itt értékes vagy. Te vagy a..
Ezek után nem mondott semmit, nem válaszolt a kérdésemre, csak táncoltunk.
- Látod azt az erdőt?
- Igen.
- És azt a hosszabb fának látszó tornyot? - nézett rám, én pedig gyorsan elkaptam a tekintetem.
- Ho-hol?
- A közepén. Az az én váram.
- I-igen! Nagyon szép! - most már láttam, hisz a hold előbukkant, és megvilágította a magányosan kiálló kőfalat.
*Alice nővére*
Most mi lesz? Nem, nem gondolhatok a legrosszabbra. Jön is az orvos! Muszáj megkérdeznem..
*Chershire*
Hol van Alice? Hova kerültem? Miért simogatják ezek az idegen lányok a fülemet? Nyaaaaa!
Futáás!!!
- Aliceee! - rohantam le véletlenül az ablaknál, ahol azzal állt.
- Alice-nyan, nem szabadna ilyen gyanús személyekkel szóba állnod. - segítettem föl szemezve a Kalapossal.
*Blood*
Kezdenek érdekessé válni a dolgok. Megjelent a macsek is. Erre mást nem tudok csak mondani, minthogy kíváncsivá tett, mi lesz a következő lépése.
*Alice*
Beszorúltam két kutya.. vagyis egy macska és egy kutya közé, akik farkasszemet néztek.
Bonyolúlt ez nekem!
- Ööö.. én mennék is,álmos vagyok.. - próbáltam menekülni,de valaki megfogta a kezem. Nem Blood, nem Chershire, hanem Peter!
- Mielőtt elmész, megtisztelnél még egy táncal?
- Ne..igen! - válaszoltam megfontoltan, és engedtem hogy behúzzon a tánctérbe.
- Figyelj.. - kezdte a mondandóját - Ezek ketten nincsenek túl baráti viszonyban.
- Rájöttem.. - motyogtam. - De miért ilyen furcsa.. és barátságos..velem minden?
- Mert új vagy, mert kivülálló vagy. Vonzod magadhoz az itt élőket. Mind szeretnek, és kedvelnek téged.
- Még te is? - kérdeztem, - nem is tudom miért. Mit érdekel az engem?!
Nem válaszolt.
- Hé..
- Ne kérdezd.Úgy sem fogom megválaszolni. - pörgetett meg. - De, most fontosabb az, hogy nagyon vigyázz magadra. Itt értékes vagy. Te vagy a..
Ezek után nem mondott semmit, nem válaszolt a kérdésemre, csak táncoltunk.
Miután véget ért a tánc, kinézve az ablakon azt vettem észre,hogy már hajnalodott.
- Hogy megy itt az idő! - jegyeztem meg.
Végre kiszabadultam a bálból, és első dolgom az volt, hogy levettem a cipőmet.
- Ah! - sóhajtottam fel, amint a harmatos fűre léptem, ami jólesően hűtötte sajgó lábamat.
- Gyönyörű a napfelkelte itt! Az egy város? Szerintem nem lenne baj.. - vettem fel a kezembe cipőmet - Szétnéznék ott.. -motyogtam. Rögtön cselekedtem, egy pillanatig sem haboztam.
És elindultam.
Miközben sétáltam a földből kirakott úton, sok mindent felfedeztem. A virágok, a madarak.. minden élénkebb mint ahonnan jöttem.
Egy-egy nyuszit is láttam, - igazit, nem olyanokat mint Peter - mikor elhaladtam az odújuk előtt,-épp kikukucskáltak, biztonságos-e reggelit keresni. Mosolyogva folytattam utam, mely alig volt több mint fél óra. Közben megismerkedtem az itteni természettel, dolgozó gazdákkal.. az út szélén játszadozó gyerekekkel..
Már minden ébren volt, -pedig órám szerint még csak hajnali hat óra! Na persze ez az óra még a valós időt mutatja.. azóta nem is tudom hány óra lehet itt.
Beértem a városban, ahol még az utam során szerzett élményeknél is fantasztikusabb látvány tárult elém.
Zsibongó város! Piac.. kutyák, kosarak, harsonák, beszélgetések..
És a patak! Amint az ember átsétál a hídon, - át kell sétálnia, ha akarja ha nem, csak így juthat be a városba- rögtön észreveszi ezt a gyönyörűséget.
Áttetsző víz, tavirózsák, békák, halak.. kész kis vizi világ! Sőt, még kacsák is úszkáltak, meg-megmártóztak a hideg hajnali kristálytiszta vízben. Egy kacsamama vígan úszott öt kis kicsinyével a nyomában. Csak úgy limbálták apró testüket a víz felszínén, - lábacskájukkal a víz alatt úszva.
És amikor a felkelő nap fénye először a házak mögűl, de megvilágította a patak felszínét, rávetve az árnyékokat.. Leültem, és vártam, mit tesz legközelebb a nap. Ezzel a kis várossal nem bírtam betelni. El is felejtettem, hogy honnan jöttem, és hogy talán már keres a királynő vagy Chershire.
Ültem, és figyeltem Csodaország kis városát a felkelő nap fényében.
- Hogy megy itt az idő! - jegyeztem meg.
Végre kiszabadultam a bálból, és első dolgom az volt, hogy levettem a cipőmet.
- Ah! - sóhajtottam fel, amint a harmatos fűre léptem, ami jólesően hűtötte sajgó lábamat.
- Gyönyörű a napfelkelte itt! Az egy város? Szerintem nem lenne baj.. - vettem fel a kezembe cipőmet - Szétnéznék ott.. -motyogtam. Rögtön cselekedtem, egy pillanatig sem haboztam.
És elindultam.
Miközben sétáltam a földből kirakott úton, sok mindent felfedeztem. A virágok, a madarak.. minden élénkebb mint ahonnan jöttem.
Egy-egy nyuszit is láttam, - igazit, nem olyanokat mint Peter - mikor elhaladtam az odújuk előtt,-épp kikukucskáltak, biztonságos-e reggelit keresni. Mosolyogva folytattam utam, mely alig volt több mint fél óra. Közben megismerkedtem az itteni természettel, dolgozó gazdákkal.. az út szélén játszadozó gyerekekkel..
Már minden ébren volt, -pedig órám szerint még csak hajnali hat óra! Na persze ez az óra még a valós időt mutatja.. azóta nem is tudom hány óra lehet itt.
Beértem a városban, ahol még az utam során szerzett élményeknél is fantasztikusabb látvány tárult elém.
Zsibongó város! Piac.. kutyák, kosarak, harsonák, beszélgetések..
És a patak! Amint az ember átsétál a hídon, - át kell sétálnia, ha akarja ha nem, csak így juthat be a városba- rögtön észreveszi ezt a gyönyörűséget.
Áttetsző víz, tavirózsák, békák, halak.. kész kis vizi világ! Sőt, még kacsák is úszkáltak, meg-megmártóztak a hideg hajnali kristálytiszta vízben. Egy kacsamama vígan úszott öt kis kicsinyével a nyomában. Csak úgy limbálták apró testüket a víz felszínén, - lábacskájukkal a víz alatt úszva.
És amikor a felkelő nap fénye először a házak mögűl, de megvilágította a patak felszínét, rávetve az árnyékokat.. Leültem, és vártam, mit tesz legközelebb a nap. Ezzel a kis várossal nem bírtam betelni. El is felejtettem, hogy honnan jöttem, és hogy talán már keres a királynő vagy Chershire.
Ültem, és figyeltem Csodaország kis városát a felkelő nap fényében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése